NRGreport
Menü

Elektromos buszokkal járnának a paksi erőműbe dolgozni 2019-ben

Szekszárd is csatlakozott a paksi önkormányzat Protheus elnevezésű elektromos mobilitási programjához.

A dokumentumot Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd és Süli János (Néppárt), Paks polgármestere látta el kézjegyével. A megállapodás része egy, az atomerőmű bővítésére való felkészülést szolgáló együttműködésnek, amelyről szintén kedden állapodott meg a két város vezetője.

Süli János a mobilitási projektről az eseményt megelőzően elmondta: a paksi önkormányzat 2014-ben indult programjához eddig tizennyolc térségbeli település csatlakozott. A 40-45 millió euró értékű projekthez az Európai Bizottság térségi környezetkímélő technológiákat támogató ELENA programjának és a hazai pályázati rendszer forrásaira számítanak.

Az elektromos közlekedés tervezéséhez a brüsszeli programtól egyelőre másfél millió eurós támogatást remélnek, a magyar forrásokból tíz elektromos üzemű autóbuszra pályáztak.

Az autóbuszokra a napokban írják ki a közbeszerzési pályázatot, értékük együttesen 1,2-1,4 milliárd forint lehet - tette hozzá.

Az elektromos járműveket nem csak a közösségi közlekedésben használnák fel. Az atomerőmű bővítése 2018-ban kezdődik, 2019-ben pedig jelentős számú munkaerőre lesz szükség. A tervek szerint ekkor már a térség minden településéről elektromos autóbuszokkal szállítanák a dolgozókat Paksra - mondta. Megjegyezte: emellett olyan járműveket - például hulladékszállító gépkocsikat - is elektromos üzeművé alakítanának, amelyek jelenleg környezetszennyezőek és költségesek.

Süli János szerint az elektromos közlekedésre az atomerőmű által a "völgyidőszakban" - többnyire hajnalban - megtermelt energiát lehetne felhasználni, ami hozzájárulna Magyarország szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez is. Úgy vélte: az elektromos közlekedés ezer megawattnyi energiát tudna felhasználni Magyarországon évente.

Forrás: MTI