Vállalatok

PannErgy: 40 százalékos tulajdon a Geo-Wendung Zrt.-ben

NRGreport | 2015.10.06. 06:11

A PannErgy leányvállalata 40 százalékos tulajdonrészt szerez a Geo-Wendung Zrt.-ben, hogy elősegítse a társaság projektjének megvalósítását – tette közzé a PannErgy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A PannErgy Csoport tagja, a PEGE Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló CSRG Energia Zrt. (korábbi nevén Csurgói Geotermia Zrt.) szakmai befektetőként részt vesz a Geo-Wendung Zrt. feltőkésítésében egy hazai kockázati tőkealap egyidejű tőkeemelése mellett. A CSRG befektetésének összege 250 millió forint, ami 40 százalékos részesedést eredményez a Geo-Wendung Zrt.-ben.

A belépő új tulajdonosok és a meglévő 43 részvényes szindikátusi szerződést kötöttek jövőbeni tulajdonosi együttműködésük szabályozására.

A PannErgy geotermikus projektjeinél stratégiai cél a rendelkezésre álló hőforrások minél nagyobb arányú hasznosítása – áll a közleményben. Az elmúlt években Miskolcon kiépült a PannErgy geotermikus távhőtermelő rendszere. A kitermelt, átlagosan forráspont közeli geotermikus fluidumot egyebek között az Avasi lakótelep fűtésére és a belvárosi fogyasztók kiszolgálásához használják fel. A felhasználást követően jellemzően 55-60 Celsius-fokos visszatérő geotermikus folyadékot visszasajtolják a földkéregbe.

A miskolci geotermikus projekt esetében az egyik legnagyobb másodlagos hőhasznosítási potenciál a Geo-Wendung Zrt. projektje, amely a Kistokajt, Mályit és Nyékládházát környező mezőgazdasági és ipari övezetet ellátó, geotermikus bázisú távhőrendszert kívánja megvalósítani.

A PannErgy részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok árfolyama hétfőn záráskor 345 forint volt, ami 4,55 százalékkal magasabb a péntekinél. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyam 361, a legalacsonyabb 280 forint volt.

  NRGreport
Címkék
#geotermikus   #GeoWendung   #PannErgy   #távhő  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.