Vállalatok

A kormány 6 milliárdot ad a győri Audinak

NRGreport | 2015.10.19. 11:06

Hatmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány az Audi győri gyárának fejlesztését. Az Audi tavaly mintegy 2 millió motort állított elő, az idei év első felében növelték a termelést.

A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten a szerződés aláírásán.

Hozzátette: az Audi motorgyárának fejlesztése azt eredményezi, hogy minden eddiginél környezetkímélőbb és alacsonyabb fogyasztású motorokat gyártanak, a beruházással 380 új munkahely jön létre a győri motorgyárban.

Szijjártó Péter elmondta, a magyar autóipar évek óta tartó kirobbanó formája bizonyítja, Magyarország 2010 óta helyes stratégiát folytat azért, hogy az országot Európa termelési központjává tegye.

A miniszter szerint a járműipar beruházási döntéseinek és teljesítményének fontos szerepe volt abban, hogy a magyar gazdaság 2014-ben tartós növekedési pályára tudott állni.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyar autóipari beruházások nemcsak azért fontosak, mert munkahelyeket teremtenek, hanem azért is, mert magas színvonalú termékeket állítanak elő, hozzájárulnak a magyar gazdaság exportteljesítményéhez, a versenyképesség fenntartásához szükséges magas színvonalú szakemberképzéshez, illetve beszállítási lehetőséget adnak a magyar kis- és középvállalkozásoknak.

Az Audiban zajló fejlesztésekről Szijjártó Péter egyebek között emlékeztetett arra, hogy májusban adták át az új motorfejlesztő központot, júliusban jelentették be a felsőoktatási ipari és egyetemi központ létrehozását Győrben, szeptemberben a második logisztikai csarnokot avatták.

Az Audi a gazdaság zászlóshajója, tavaly mintegy 2 millió motort állított elő, az idei év első felében növelték a termelést, és a remények szerint ez év végén újabb motorgyártási rekordot ünnepelhet az Audi győri gyára – jelentette ki a miniszter, aki szerint az Audi beruházása még szorosabbra fűzi a magyar-német gazdasági együttműködést.

Szijjártó Péter úgy vélte, helyes, hogy a magyar gazdaság ilyen mértékben alapoz az autóiparra, de hangsúlyozta, hogy az autóipari fejlesztések mellett a beruházások ösztönzésével más területeket is fejleszteni kell.

A magyar autóipar az idei év első nyolc hónapjában 16 százalékkal növelte termelését, 5100 milliárd forint értéket állított elő, a magyar export 22 százaléka az autóiparból származik, a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30,1 százaléka is innen adódik – ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a Volkswagen-csoport vezetője levélben tájékoztatta a kialakult helyzetről. Kijelentette: a VW-csoport bírja Magyarország támogatását, és a magyar kormány továbbra is a lehető leghatékonyabb együttműködésre törekszik a VW-csoport magyarországi zászlóshajójával, az Audival.

Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető elnöke elmondta, a cég részt vesz a motorok és járművek fejlesztésében, és ez fontos helyet biztosít számukra a VW-konszernen belül. Eddig 7,4 milliárd eurót fektettek be a cég 1993-as alapítása óta Győrben, 2015 első félévében 235 millió euró beruházást hajtottak végre, a mostani támogatási forrásokat pedig a következő években arra fordítják, hogy a motorgyártásban továbbra is előmozdítsák a technológiai kutatást.

Az ügyvezető elnök szerint Magyarország a legvonzóbb termelő ország Közép- és Kelet-Európában, amihez a magyar kormány kedvező feltételrendszert teremt.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kiemelte az Audi, a kormány és a város jó együttműködésének fontosságát. Elmondta, az új beruházás újabb munkahelyeket hoz létre a városban.

Az Audi ahhoz a Volkswagen-csoporthoz tartozik, amelyről a múlt hónapban derült ki, hogy egyes modelljeinél csalt a károsanyag-kibocsátási teszteken. A VW a 2008 óta gyártott, EA 189 típusú, 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú dízelmotor kibocsátási értékeivel csalt. A társaság vezérigazgatója, Martin Müller a napokban egy interjúban elmondta, hogy nagyon sok modellt szereltek ilyen motorral, ezért "nem három, hanem több ezer" különböző eljárást kell kidolgozni megjavításukra. A visszahívások és a kötelező vizsgálatok több ezer autótulajdonost érintenek világszerte.

  NRGreport
Címkék
#Audi   #autógyártás   #dízelbotrány  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.