Vállalatok

Jelentősen csökkentette a sűrített földgáz árát a Főgáz CNG Kft.

NRGreport | 2015.11.24. 11:40

A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz CNG Kft. 16 forinttal 345 forintra mérsékelte nyilvános kútjain a sűrített földgáz (CNG) kilogrammonkénti nagykereskedelmi árát – közölte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló cég.

A tájékoztatás szerint a Főgáz kútoszlopainál vételezhető mérsékelt árazású CNG energiatartalma alapján számított benzin-liter-egyenértéke (BLE) 225,5 forint, míg gázolaj-liter-egyenértéke (GLE) 253,7 forint, vagyis a CNG üzemű járművek mintegy 600-700 forintos árelőnyt érhetnek el 100 kilométeren a hagyományos üzemanyaggal működő és azonos méretű autókkal szemben.

A közlemény idézi Horváth Pétert, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök- vezérigazgatóját, a Főgáz elnökét, aki elmondta: a Főgáz törekszik arra, hogy tevékenységével minimalizálja a környezet terhelését, ezért az erőforrások tudatos felhasználása, az energiatudatosság erősítése, valamint a környezetbarát, sűrített földgáz alapú közlekedés elterjesztése évek óta meghatározó része a vállalat tevékenységének. Kiemelten fontosnak nevezte azt is, hogy a CNG ne csak környezetvédelmi, hanem költség szempontból is versenyképes maradjon a kőolaj bázisú üzemanyagokkal szemben.

A közlemény emlékeztet: a Főgáz kezdeményezésére 2009-ben 6 vállalat szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy CNG-járműveket állít üzembe. A Főgáz vállalta, hogy megteremti a járművek töltéséhez szükséges infrastruktúrát, ennek érdekében már 3 töltőállomást üzemeltet Budapesten és az októberben alakult Kapos CNG Kft. többségi tulajdonosaként fontos szerepet vállal az új, sűrített földgáz üzemű kaposvári buszok üzemanyag-ellátásában, amelyekből a városrészben uniós támogatással 40 darabot állított üzembe.

Mint írták, 2020-ig legalább 100 CNG töltőállomást kell létesíteni Magyarországon, eleget téve a 2014 őszén megjelent alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló uniós irányelvnek. A rendelet előírja, hogy a tagállamoknak a városokban és a sűrűn lakott agglomerációkban élők számára elérhetővé kell tenni a CNG-t, mint üzemanyagot.

A fővárosban jelentős számban közlekednek földgázüzemű járművek. A Főgáz 34 CNG-üzemű gépjárműve, valamint a Budapest Taxi 50 autós CNG-flottája népszerűsíti a környezetbarát és gazdaságos közlekedést. A Főgáz célja a sűrített földgáz üzemű tömegközlekedés meghonosítása, erről már több vidéki városban is folyamatosak az egyeztetések. A BKV Budapesti Közlekedési Zrt. már közel 50 CNG-busszal, az FKF Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. pedig már 60 szemétszállítóval és 3 kisteherautóval járul hozzá az élhetőbb város kialakításához.

  NRGreport
Címkék
#CNG   #Főgáz CNG Kft.   #földgáz  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.