Vállalatok

Orosz segítséggel éled újjá Irán olajipara

NRGreport | 2016.01.04. 12:43

A nemzetközi szankciók feloldásával Irán napokon/heteken belül újraindíthatja kőolajkitermelését és újra megjelenhet termékeivel a nemzetközi piacokon. Az ország az újraindulásban orosz segítségre számíthat leginkább. 

Az atomfegyverek előállítását célzó program leállításáért cserébe Irán hosszú évek után újra értékesítheti olaját a nemzetközi piacokon. Az atomalku létrejöttében nagy szerepe volt az Egyesült Államoknak, de ez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben látványosan enyhül majd az iráni-amerikai viszony. Az egyezmény része, hogy külföldi vállalatok is részt vehetnek Irán olaj- és gázipari fejlesztéseiben, de az amerikai cégek megjelenésére minden jel szerint egyelőre várni kell – írja az Oilprice.com

Más a helyzet Oroszországgal. Az iráni dúsított uránkészlet elszállítását egy orosz felségjelű hajóval oldották meg (erről bővebben itt olvashat), de már a megelőző hónapokban is voltak jelei annak, hogy a két ország szorosabbra fűzi kapcsolatait. Tavaly novemberben például Vlagyimir Putyin orosz elnök volt a díszvendége a Teheránban rendezett, gázexportáló országok találkozójának, de az Iránnak szállítandó orosz légvédelmi rendszerek és egy 7 milliárd dolláros orosz kölcsön is ebbe az irányba mutatnak. 

Legújabban pedig az Iran Shipbuilding & Offshore Industries Complex Co. (ISOICO) írt alá egy előzetes megállapodást az orosz Vörös Barrikádok hajógyárral olajfúrótornyok építésére és technológiai fejlesztések megosztására. Az orosz cég ügyvezető igazgatója, Alekaszandr Iljicsev bejelentette, hogy a megállapodás részeként a cég hajógyártáshoz szükséges berendezéseket szállít Iránnak az orosz kormány anyagi és politikai támogatását élvezve. Emellett a megállapodás szerint a két fél közösen épít majd olaj- és gázkitermelő fúrótornyokat a Perzsa-öböl területén, valamint Irán orosz gyártású tankerhajók megrendelésére is ígéretet tett.

Hamid Rezaian, az ISOICO ügyvezető igazgatója még novemberben jelentette be, hogy cége az orosz partner mellett német, kínai és dél-koreai hajógyártó vállalatokkal is együttműködik majd. 

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy Iránnak égető szüksége lenne külföldi segítségre a hajók építéséhez, hiszen az ország jelenleg is hatalmas hajógyártói kapacitásokkal rendelkezik. A gyártás elsősorban olajszállítók, konténerhajók és fúrótornyok gyártását jelenti, sőt Irán rendelkezik a világ legnagyobb szupertankerflottájával, köztük 42, úgynevezett VLCC (Very large crude carrier) típusú óriástankerrel, amelyek egyenként 2 millió hordó olaj szállítására képesek – írja az Oilprice.com.

  NRGreport
Címkék
#Irán   #olajipar   #Oroszország  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.