Az ipari szektorban hatékony verseny alakult ki, míg a rezsicsökkentési politika a versenytől teljesen eltérő módon próbálja az árcsökkenést a végfogyasztókhoz eljuttatni – mondta az NRGreport-nak dr. Kaderják Péter adjunktus, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője. A magyar háztartási fogyasztók választási szabadsága nem szűnik meg a szakember szerint, aki beszélt az áramtőzsdén a napon belüli kereskedés bevezetéséről és a megújulókkal kapcsolatos hazai energiapolitkáról is. Interjú.

Hogyan változott és milyen tényezők alakították a villamos energia árakat 2015-ben?

Az elmúlt években látott lejtmenet folytatódott. Bár a gazdasági fejlődés az Európai Unióban és Magyarországon is beindult, a villamos energia kereslet európai szinten nem nőtt, hanem stagnált, csökkent. Magyarországon is csupán 2015-ben indult meg érzékelhető növekedés. Több nyersanyag ára drasztikusan csökkent –  az olaj, a gáz ára –  itt a hosszú távú szerződések egyre inkább piaci árúvá alakultak. A szénárak jelentős mélyrepülésben vannak, régóta nem látott mélységbe estek,s a szén-dioxid árak sem emelkedtek. (A tüzelőanyag árak, a szén-dioxid ára és a megújulók aránya a legfontosabb tényezők, amelyek az áram nagykereskedelmi piacra kínálati oldalon hatást gyakorolnak). Tavaly a szenes blokkok, a meglévő nukleáris szereplők termelése és a piacra belépő megújulókdöntően kielégítették a keresletet. A szenes erőművek nagyon jó áron tudtak termelni, kiszorították a gázüzemű erőműveket a piacról.  Év végére az európai tőzsdéken így 30-40 euró/Mwhsávban, az év végére 30 euróhoz közelebb jártak az árak.

A magyar piacon továbbra is jelentős a felár északi (cseh, szlovák, német) szomszédainkhoz képest. A magyar villamos energia árak jelentősen, 6-8 euróval, voltak magasabbak a régiós áraknál. Ennek oka az, hogy az ebből az irányból rendelkezésre álló határkapacitások az igényekhez mérve még úgy is szűkösek, hogy jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre.   A magyar rendszerirányító sokszor hivatkozik arra, joggal, hogy a döntően német belpiaci hálózati szűkületek miatt a német-német és német-osztrák áramkereskedelem nagy része Lengyelországon, Csehországon, Magyarországon keresztül zajlik, ami lefoglalja a fizikai kapacitások egyre nagyobb részét.

Mi várható idén?

A forward (jövőre megkötött) ügyletekből úgy tűnik, hogy nem nagyon vár mást a piac – 30 euró/MWh árszinten kereskednek hosszabb távon. A szénpiacon nagyobb fordulat nem várható, az emisszió kereskedelmet is beárazták már. Nem várható, hogy gyorsan és radikálisan megfordul ez a folyamat.

Az év végén Seszták Miklós energiatörvény módosító javaslatot nyújtott be, mely többek között a napon belüli kereskedelem bevezetését tartalmazza. Hogyan hat majd ez a piacra?

A napon belüli piac megszervezése régóta napirenden van, a piaci szereplők üdvözlik ezt a törekvést.  Hogy sokáig húzódott, az lehet az oka, hogy a HUPX / MAVIR számára is kérdéses volt, lesz-e akkora kereslet, ami miatt megéri üzleti szempontból működtetni ezt a részpiacot. Különösen a megújuló energiatermelők integrációját segítheti, ha a napon belüli piac folyamatos kereskedést tud biztosítani. Számukra a termelés előrejelzése ugyanis még egy napra előre is nagy bizonytalansággal történik. Így nem kell egy nappal korábban zárni pozíciójukat és emiatt nagy kiegyenlítő energia beszerzési költséget fizetniük.

Ha Magyarország nagyon erőteljes megújuló villamos energia politikát folytatna, és az időjárásfüggő termelők gyors ütemben terjednének, a rendszer igen sokat segítene. Így is hasznos lesz és a szomszédos országokkal történő hatékonyabb kereskedelmet is támogatja.

Milyen a verseny a piacon?

Érdekes kettőség jellemzi a magyar árampiacot, ami nagyjából a gázpiacra is igaz. Az ipari, fogyasztói szolgáltatói szegmensben nagyon intenzív és hatékony verseny alakult ki. Sok a kereskedelmi szereplő, nincs közöttük domináns helyzetben lévő. A nagyfogyasztók igen professzionális beszerzőkké váltak: ki tudják aknázni a korábban említett nagykereskedelmi áresésből adódó előnyöket és képesek árcsökkenést elérni.

Mi a helyzet a kisebb fogyasztókkal?

Itt egy fordulat zajlik. A rezsicsökkentési politika a versenytől teljesen eltérő módon próbálja az árcsökkenést a végfogyasztókhoz eljuttatni. A szigorúan vett rezsicsökkentés (2011) előtt, az az elv uralkodott, hogy az egyetemes szolgáltatók által lefedett körben az alternatív szolgáltatóknak kell teret biztosítani, a „végső menedék” hatósági árat pedig meghagyni a legalacsonyabb jövedelmű fogyasztóknak. A távközlési szektor modellje volt sokak fejében. Voltak is belépők gázpiacon, árampiacon. Ezután következett a váltás, mondván ez a modell nem igazán működött, hiszen a válság kitörése után, 2010-2011-ben a nagykereskedelmi árak ugyan csökkentek, a végfogyasztói áraknövekedtek. Erre az volt a válasz, hogy „ha nem megy versennyel, megcsináljuk határozottabban”.  Ma egy állami tulajdonú, központi kereskedő hatósági áron látják el a háztartásokat.Az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) révén leghamarabb a gázszolgáltatói szektorban, de az áramszektorban is, bár itt az egyetemes szolgáltatói engedélyeket még nem jutatták el a hatósághoz, de minden ebbe az irányba mutat.

Előállhat-e a gázpiacihoz hasonló helyzet, ahol több szolgáltató a lakosság fogyasztókat elhagyva az üzleti szegmens felé fordult, mivel ebben maradt üzleti potenciál?

A külföldi tulajdonú szolgáltatóknak mindenképpen mérlegelniük kell, hogy vonzónak tarják-e a lakossági piaci szegmenst. A többség úgy döntött, hogy kiszáll és inkább az ipari felé fordult. Hogy a központosított egyetemes szolgáltatói modell fenntartható lesz-e, érdekes kérdés.  AZ ENKSZ azért versenyben lesz, mert ha a piacihoz képest túl magas áron kínálná a szolgáltatását – például ha az árak tovább csökkenek, de ő nem mérsékelné azokat – az újra ösztönözheti piaci szereplők megjelenését a lakossági szegmensben. A magyar háztartási fogyasztók választási szabadsága nem szűnik meg az új intézménnyel. Ha az egyetemes szolgáltatói engedélyhez nem tartozna annyi költséges feltétel, és lenne mód „fapados” szolgáltatásra – például internetes ügyintézésre személyes ügyfélszolgálat fenntartása nélkül – és ha a fogyasztó vállalná mindezt, visszatérhetne ez a világ, de nem rövidtávon.

Ha a verseny korlátozottan meg is marad, a beruházásokat, fejlesztéseket visszafoghatja a koncentráció.

A termékinnovációt a monopólium valóban nem támogatja. Az integrált szolgáltatás, okos mérésekkel egybekötve, érdekes tarifamegoldások valószínűleg lekerülnek a napirendről.

Korábban azt nyilatkozta, az okos/energiahatékony megoldások terjedését az elosztói tulajdonosok egyébként sem támogatják, mivel amikor a fogyasztó energiát takarít meg, csökken a bevételük. Mi szükséges ahhoz, hogy ellenfélből érdekeltté váljanak?

Az áramelosztó bevételeinek körülbelül 80%-a változó komponensű tarifa (kilowattóra fogyasztás) alapján érkezik be, 20%-a fix.  A költségeikre pont a fordítottja az igaz: 80%-a fix, a hálózatok fenntartásával kapcsolatos költség, és durván 20%-a változó. Magas fix költségű rendszerek, ám bevételeik igen hullámzóak. Ha végfogyasztóként a hagyományos körtét energiatakarékosra cserélem, az bevételkiesést jelent az elosztónak.

Ezért a mainál nagyobb részben fix tarifa komponensek alapján kellene kifizetni az elosztók rendelkezésre állását. A fix elosztói díj elemek arányát fokozatosan növelni kellene, s ezzel párhuzamosan csökkenteni a kilowattóra alapú tarifák alkalmazását.

Vannak ilyen tervei az államnak, rendeltek a REKK-től hatástanulmányokat?

Dolgoztunk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal hasonló témában, megkerestek minket azzal, hogy mutassunk be, mi a nemzetközi gyakorlat, tapasztalat ezen a területen. Ez a fajta modell nem magyar sajátosság, európai szinten folyik vita erről. A megoldás egyik része, hogy az ellenérdekeltséget fel kell oldani.

A másik oldal, hogy a hálózatok egyirányú energiaszállításra lettek tervezve, ám például egy sűrűbben lakott, napelemmel felszerelt jómódú kerületben ma már előfordulhat, hogy az áram visszafelé áramlik. A folyamat már zajlik, exponenciálisan nő például a rendszerbe épített napelemek mennyisége. Magyarországon három éve öt megawattról, két éve húszra, 2014-ben hatvanra, tavaly durván 150-200-ra nőtt a beépített napelemkapacitás. A hálózati társaságoknak ezért pótlólagos, sokszor igen innovatív fejlesztéseket kell megvalósítaniuk. Azonban egy olyan környezetben, amelyben leginkább az foglalkoztatja az elosztókat, hogy megveszi-e őket az állam, s ha igen, mennyiért, nem a beruházásokon gondolkodnak.

Európa az egyetlen kontinens, ahol nem áll rendelkezésre többlet hagyományos energiahordozókból. Megújulókból viszont van bőven, hol tartunk ezek kiaknázásában?

Az európai politikai régóta és következetesen támogatja a megújulók térnyerését.  A 2020-as 20%-os célkitűzéssel ellentétben a 2030-ra kitűzött 27%-os részaránynál (az összes fogyasztásbó)nem határoztak meg országra lebontott célokat, és nem is fognak. A kérdés, hogy az egyéni tagállami vállalások kiadják-e a 27%-ot, s ha nem, hogyan éri majd el Európa. A párizsi klímacsúcs után még egy fél évig biztosan folyik a vita erről.

Az egyes tagállamok energiapolitikája annyira eltér, hogy nehéz egységes sémát meghatározni.

Valóban, vannak akik, elkötelezettek mellette, Németország, a skandináv országok, de vannak tagországok, például Lengyelország, akik nem hisznek abban, hogy a megújulókban van a jövő. Európa helyesen felismerte, hogy a megújuló fejlesztések eddigi támogatása túlzó volt: túl sok pénzt költöttek a 2020-as célok elérésére. Ez nem csak az adófizetőknek fájt, hanem az árampiacnak is. Torzította a piaci struktúrát, hogy túltámogatott szereplők tudtak piacra belépni és ingyen termelni, míg másoknak piaci finanszírozásból kellett. 2017-től már csak versenyző módon lehet megújuló kapacitásokat a rendszerbe léptetni. A varázsszó most a kapacitás tenderek, ahol a tagállam által megvalósítani kívánt projekteket megversenyeztetnék. Hogy milyen támogatást kapnának, versenyben alakulna ki, és nem bürokratikus módon megállapított kötelező átvételi árak alapján.

Magyarországon mennyire ösztönzi az állam a megújulók terjedését?

Furcsa kettőséget lehet látni: 2012-ig folyamatosan nőtt a megújulók aránya. Az ország jobban áll, mint amit a Nemzeti Megújuló Cselekvési Tervben meghatározott. De nem azért állunk jól, mert gyors a megújuló termelés növekedése, hanem mert a válság után az ország primer energia felhasználása drasztikusan lecsökkent. Az életben lévő kötelező átvételi támogatási rendszer (KÁT) egy régi rendszer, három-négy éve került először szóba, hogy ezt felváltaná a megújuló támogatási rendszer (METÁR). Azóta nem történt előrelépés. Minden ilyen jellegű új beruházás milliárdokkal növeli a kiadásokat: ez nehezen fér össze egy rezsicsökkentési politikával. Most halljuk újra, hogy elkészült egy tanulmány és mintha felgyorsulnának az események.

Mindeközben megépült 330 MW szél kapacitás, ami ma még a felső korlát, mert az Energiahivatal nem ad ki több engedélyt. (A MAVIR egy 2030-ra vonatkozó előrejelzésében 1000 MW szélerőművi kapacitással számol)A biomassza felhasználásban is vannak még tartalékok.

Hol tart az európai energiapiac integrációja? A nagykereskedelmi reformok és a kiskereskedelmi szabályozott hatósági árak kontrasztja nem hátráltatja?

Az árampiaci reform, liberalizáció döntő célja az európai ipari versenyképesség növelése, hogy az ipari fogyasztók a globális piacon jobb pozícióba kerüljenek. Ez nagyon sikeres volt: az áramárak 50-60%-kal alacsonyabbak, mint 2008-ban. Szabályozott piacon ilyen gyorsan, fájdalommentesen nem lehetett volna véghezvinni. Az európai árampiac a piaci folyamatokat szépen leképezte, s ennek az ipari fogyasztói oldalon jelentős hozadéka volt. Hogy a háztartások nem annyira aktívak, s nem azzal foglalkoznak, hogy minden évben szolgáltatót váltsanak, s sokkal kevésbé likvid a piac, nem tartom olyan tragikusnak. Az ENKSZ is lehet sikeres, ha nem az osztalékági nyereségben érdekelt szereplőként a gázt transzparens módon, piaci versenyzői áron szerzi meg és beépíti a végfogyasztói árba. Az európai tagállamok többsége megtartotta a végfogyasztói szabályzást, bár az Európai Bizottság többször hangsúlyozta, hogy ez nem jó. Vannak, akik változtattak, a csehek, szlovénok. Érdekes módon a két csoportban az árak körülbelül azonos szinten vannak.Érdekes vita, hogy vajon a kisfogyasztói körben a végfogyasztói árszabályozás-e a legnagyobb probléma az európai piacon? Úgy látom, hogy nem: a nagykereskedelmi piacon lévő torzulások, a megújulók torz támogatása, a szén-dioxid árak, és az összehangolatlanul terjedő kapacitásmechanizmusok kérdése sokkal égetőbb.