Vállalatok

Kiszállt a kurdisztáni Akri-Bijeel blokkból a Mol

NRGreport | 2016.01.11. 07:50

Beszüntette tevékenységét az iraki kurdisztáni régióban elhelyezkedő Akri-Bijeel blokkban a Mol Nyrt. – közölte a magyar olajipari vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az olajkonszern szerint a döntés várható volt a tavalyi független szakértői jelentés után, amelyek eredményéről a harmadik negyedéves jelentés számolt be. Mint kiderült, az Akri-Bijeel blokkban nincs gazdaságosan kitermelhető mennyiségű szénhidrogén, így az elmúlt időszakban a Mol tevékenysége a kutakat körülvevő munkaterület helyreállítására szorítkozott – írták.

A közlemény szerint a kurdisztáni regionális kormánnyal történt egyeztetést követően a Mol és a Gulf Keystone, mint szerződéses partnerek 2015. december 31-én aláírták a termelésmegosztási szerződés felbontásáról és a mezőfelhagyásról szóló megállapodást.

A Mol-csoport ugyanakkor továbbra is elkötelezett, hogy maximalizálja az iraki kurdisztáni régióban megvalósított befektetéseinek értékét, többek között a Shaikan blokkban, amelynek bizonyított és feltételezett készlete 114 százalékkal, 299 millió hordóról 639 millió hordóra emelkedett  – olvasható a honlapon.

Az olajipari vállalat az MTI megkeresésére közölte, hogy korábban már több cég is beszüntette a tevékenységét a kurdisztáni régióban.

Korábbi közlés szerint az Akri-Bijeel blokk területe 889 négyzetkilométer, s mintegy 50 kilométerre északra helyezkedik el Erbiltől, a kurd régió fővárosától. A Mol 80 százalékos részesedéssel operátora a blokknak, azaz a magyar cég irányítja a kutatásokat, míg a Gulf Keystone Petroleumnak 20 százalékos a részesedése. A másik blokk, a Shaikan területe 283 négyzetkilométer, itt a Mol 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, operátora a Gulf Keystone Petroleum.

  NRGreport
Címkék
#Kurdisztán   #Mol  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.