Vállalatok

Tizenegy év után először veszteséges a Petrom

NRGreport | 2016.02.18. 12:52

A román olajvállalat 155 millió eurós veszteségét az alacsony olajár okozta. 

A román Petrom olajvállalat tizenegy év után tavaly zárt először veszteséggel.

Az árbevétel alapján Románia második legnagyobb vállalatának számító Petrom tavaly 690 millió lej (155 millió euró) adózás utáni veszteséget könyvelt el, miután 2014-ben még 2,1 milliárd lej (471,9 millió euró) nyeresége volt. A Ziarul Financiar című újság honlapja csütörtökön azt írta, hogy a Petrom tavaly 18,1 milliárd lej (4 milliárd euró) árbevételt könyvelt el, ami 16 százalékkal alacsonyabb az előző évinél.

A Petrom veszteségét a kőolaj világpiaci árának jelentős csökkenése okozta.

A lap megállapítja, hogy a privatizációval 2004-ben az osztrák OMV tulajdonába került vállalat  először volt veszteséges. 2013-ban még Romániában rekordnak számító egymilliárd euró nyereséget könyvelt el.

A vállalat részvényei 40 százalékkal csökkentek a bukaresti tőzsdén az elmúlt kilenc hónapban, ugyanis elemzők számítottak arra, hogy a Petrom veszteséggel zárja a 2015-ös évet.

A Petromnak tavaly 16 200 alkalmazottja volt, de a vezetőség kilátásba helyezte, hogy csökkenti a dolgozók létszámát.

  NRGreport
Címkék
#olajár   #Petrom   #Románia  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.