Szabályozás

Aszódi: Paks II-t piaci körülmények között is érdemes megvalósítani

NRGreport | 2016.02.22. 11:37

A kormánybiztos szerint a beruházáshoz az állam adja a pénzt, de ezen túl nem tartalmaz állami támogatást a projekt. 

A magyar álláspont szerint a Paks II. piaci projekt, amelyet érdemes megvalósítani piaci körülmények között, és bíznak abban, hogy az Európai Bizottság is osztja majd ezt az álláspontot – fejtette ki Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A kormánybiztos felidézte, az Európai Bizottság tavaly novemberben döntött úgy, mélyreható vizsgálatot indít abban a kérdésben, hogy a paksi projekt tartalmaz-e állami támogatást.

Aszódi Attila ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az Európai Unió működéséről szóló szerződés pontosan meghatározza, hogy milyen feltételek együttes fennállása esetén lehet állami támogatásról beszélni. A Paks II. beruházás megvalósításához az állam adja a pénzt, de a projekt ezen túl nem tartalmaz állami támogatást, mert a megtérülési mutatók olyan kedvezőek, hogy piaci alapon egy magánbefektető is hajlandó lenne ebbe pénzt fektetni – mutatott rá.

Az uniós vizsgálathoz kapcsolódó egy hónapos konzultációs időszak lehetőséget adott arra, hogy magyar és más uniós állampolgárok, cégek, társaságok, vagy kormányok, államok is véleményezhessék a beruházást. A határidő február 12-én járt le, úgy tudják, hogy nagyon sok vélemény érkezett – mondta el a kormánybiztos.

A véleményeket, valamint szakmai anyagokat is értékel az Európai Bizottság, ezután születik hivatalos európai uniós állásfoglalás a projekt állami támogatásának kérdéséről – tette hozzá.

A kormánybiztos hangsúlyozta: az elmúlt két évben az Európai Bizottság nem mutatott ki olyan elemet, amely egyértelműen kimondaná, hogy van a paksi projektben állami támogatás.

Aszódi Attila a Kossuth Rádió 180 perc című hétfő reggeli műsorában felidézte azt is: két hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra a Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmányt, amely részletesen bemutatja, hogy a paksi projekt piaci befektetők számára is vonzó lenne, hiszen a megtérülési mutatók magasabbak, mint a megvalósításhoz szüksége tőke költsége.

Az elmúlt két hónap alatt nem jelent meg érdemi kritika, amely azt mutatná ki, hogy a tanulmány nem helytálló – fejtette ki a kormánybiztos. Hozzátette, ezért úgy értékelik, hogy a paksi beruházás ellenzői nem rendelkeznek olyan érvekkel, amelyek a Rothschild bankház elemzését megcáfolnák.

  NRGreport
Címkék
#Aszódi Attila   #Paks II  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.