Vállalatok

Nagyot drágult a lakossági áram Ukrajnában

NRGreport | 2016.03.01. 10:28

Jelentősen, 25 százalékkal emelkedik a lakossági áram alapdíja keddtől Ukrajnában, a legalacsonyabb fogyasztási kategóriában egy kilowattóra 0,57 hrivnyába, körülbelül 7,8 forintba kerül.

Az ukrán lakosság sávosan fizet az áramért a fogyasztás mértéke szerint. Így a most életbe lépő emelés után legfeljebb havi 100 kilowattóra fogyasztásért kilowattóránként 0,57 hrivnyát, 100-600 kilowattóra felhasználása után, 0,99 hrivnyát, körülbelül 10 forintot, efölötti fogyasztás esetén pedig 1,56 hrivnyát, több mint 16 forintot kell fizetni. 

A lakossági áram díját – éppúgy mint a szintén államilag dotált földgázét – Ukrajna fokozatosan emeli a piaci szintre. A lakossági energiahordozók díjának piaci szintre emelése a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik feltétele volt ahhoz, hogy hitelt nyújtson Ukrajnának.   

Az áramemelés kétéves tervét tavaly februárban hagyta jóvá az energiafogyasztás és a közüzemi díjak szabályozásáért felelős nemzeti bizottság. Eszerint öt szakaszban emelkedik a fogyasztási díj, a mostani a harmadik emelés. A következő emelés szeptember 1-jétől várható, az utolsó pedig egy év múlva lesz. 

További változás, hogy 2017 márciusától már csak két sávban határozzák meg az áram díját: havi 100 kilowattóra alatt és fölött. Előbbi díja várhatóan kilowattóránként 0,9 hrivnyába (9,3 forint), utóbbi 1,68 hrivnyába(17,4 forint) kerül majd.     

Az előző, tavaly szeptember 1-jei áramemelés idején az ukrán sajtó arról írt, hogy a lakosságnak egyre nagyobb terhet jelent a rezsi fizetése. A regionális fejlesztési, építés- és lakásügyi minisztérium akkori adatai szerint a befizetések 6-8 százalékkal estek vissza, a lakossági rezsitartozás pedig elérte a 12 milliárd hrivnyát, azaz a mostani árfolyamon mintegy 124 milliárd forintot.

A pénzügyminisztérium honlapján található információ szerint jelenleg havi 1378 hrivnya (14 258 forint) a hivatalosan meghatározott minimálbér, a létminimum pedig 1330 hrivnya (13 761 forint) Ukrajnában. Az átlagbér a tárca 2015 végi statisztikája szerint 5230 hrivnya (54 113 forint) volt az egész országban mérve, a fővárosban, Kijevben viszont elérte a 8486 hrivnyát (87 802 forintot).

  NRGreport
Címkék
#áram   #Ukrajna  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.