NRGreport
Menü

Holoda: az állam helyében beperelném az E.On-t

Interjú | Végh Zsófia | 2016-03-16 05:50

Egy multinacionális vállalat sokkal hatékonyabban tudja érvényesíteni gazdasági elképzeléseit, mint egy szűk portfolióval rendelkező, államilag vezérelt vállalat - mondta az NRGreport-nak adott interjújában Holoda Attila, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője, egykori energetikai helyettes államtitkár. A szakember arról is beszélt, hogy az állam helyében beperelné az E.ON-t, mivel nem a piaci értéknek megfelelő áron adta el az államnak a tárolókat. Az interjú első része.

 

Az Európai Bizottság felmérése szerint Magyarország a GDP 6%-ának megfelelő összeget költ energiaimportra, ami az uniós átlag kétszerese. Mit gondol erről?

Önmagában az, hogy a GDP hány százalékát fordítjuk energiaimportra, nem mindig mutat pontos képet, hiszen például alacsonyabb GDP mellett magasabb értéket kapunk ugyanolyan mérték esetén is. A GDP alakulása mellett azt is figyelembe kellene venni, hogy a GDP-t termelő cégek az energiafaló vagy energiatermelő cégek közé tartoznak. Magyarország energiahordozóinak (villamosenergia, földgáz) még mindig körülbelül 60%-át importból szerzi be (a földgáz felhasználás esetén ez 80 % körüli érték) annak ellenére, hogy az utóbbi években az ország energiafogyasztása csökkent.  Ám sajnos nem az energiahatékonyság javulása miatt, nem a tudatosabb energia felhasználás okán: a nagyfogyasztó iparágak estek ki a rendszerből.  A korábbi prognózisok, melyek azt mondták, hogy Magyarország egy viszonylag dinamikus, növekvő energiafelhasználási pályán halad, és ezzel párhuzamosan nő majd a GDP, nem valósultak meg. Például a 2005/2006-os évben a teljes földgázfogyasztás 15 milliárd köbméter körüli érték volt. Ez a folyamatos növekedés magával hozta a belső gázinfrastruktúra fejlődését is –Európában a „gasification” mértéke csak Hollandiában magasabb – és több -, napjaink csökkent fogyasztásához képest már eltúlzottnak bizonyuló beruházást, például a földgáztároló kapacitásokat, amelyekkel rendelkezünk. Az akkori előrejelzések még 17-18 milliárd köbméteres fogyasztással kalkuláltak 2016/2017-re, s ehhez képest 4,3 milliárd tárolókapacitás nem is tűnik annyira soknak. Ám napjaink nyolcmilliárd köbméter körüli éves fogyasztása mellett, melynek körülbelül 60%-a téli hónapokban fogy el, bizony már túl soknak tűnik.

A 6%-os GDP arány ugyanakkor nem mondható káros mértékűnek, figyelembe véve, ahogy jelenleg az ország ellátja magát energiával, hiszen minden attól függ, mi is a valódi cél.  A felülről vezérelt, politikai szándékból megvalósított rezsicsökkentés az energiaellátásért felelős cégeket, elsősorban az MVM Partnert arra kényszeríti, hogy a lehető legalacsonyabb áron szerezzen be energiát. S ha ezt importból tudja a legolcsóbban beszerezni, akkor úgy is fogja tenni, a GDP növelése, az ország gazdasági teljesítményének serkentése, vagy éppen a foglalkoztatáspolitikai kérdések nem befolyásolják ebben. Csak ebben az esetben ne beszéljük az energiafüggőség csökkentéséről, mert az ilyen intézkedések éppen ellentétes irányba hatnak.

Az erőmű-kapacitáshiány kapcsán szintén sokszor felmerül, hogy milyen fejlesztések szükségesek még az erőművi kapacitások csökkenése miatt. Ugyanakkor azt látjuk, hogy teljesen új hazai erőművek állnak, vagy alig-alig termelnek hazai áramot: az egyik legmodernebbnek mondható, 50%-os hatásfoknál jobb teljesítményű gönyüi gázos erőmű évente alig néhány órát üzemel. Pedig amikor az E.On beruházott ebbe az erőműbe,nyilván az ottani menedzsment is azokban a hosszútávú előrejelzésekben bízott, melyek folyamatos energiaigény növekedés mellett, normál piaci versenykörülmények között és egyáltalán nem direkt árszabályozás mellett, a saját portfoliójának kihasználásával tud majd a fogyasztókért versengeni. Ez úgy tűnik, nem sikerült, az állami drasztikus beavatkozás felülírta az német multinacionális vállalat terveit, de az erőművet mégis megtartotta, mert lát még benne lehetőséget a közeljövőben.

El kell fogadnunk, hogy egy több országban jelen lévő, az energetika több területén is érdekelt multinacionális vállalat sokkal hatékonyabban és gazdaságosabban tudja érvényesíteni gazdasági elképzeléseit, mint egy szűk portfolióval rendelkező, államilag vezérelt vállalat. A gázforrásokhoz való hozzáférés tekintetében az EON alkupozíciója mindig is sokkal jobb volt, mint a magyar állami MVM Partneré, hiszen jóval fontosabb ügyfélnek számít egy közel 50 milliárdos vételi ajánlattal, és széles energetikai portfólióval rendelkező cég, mint egy 4-6 milliárdnyi gázmennyiségről alkudozó, viszonylag kis forrás és elosztási portfolióval bíró államilag vezérelt vállalat. Többek közt ezért sem tartottam soha ésszerű döntésnek az E.On nagykereskedelmi és földgáztárolói üzletágainak megvételét.

Kádár Andrea Beatrix energetikáért felelős helyettes államtitkár egy szakmai konferencián elismerte, a hazai gáztároló kapacitások kihasználtsága alacsony, ám mivel stratégiai, ellátásbiztonsági célokat is szolgálnak, ez nem jelent problémát. Megengedhető-e az államnak, hogy ellátásbiztonságra hivatkozva nem megtérülő projektekbe ruházzon be ésilyeneket tartson fenn? 

Holoda Attila

Az Aurora Energy Kft. ügyvezetője.

1989-ben szerezte MS diplomáját, a Moszkvai Gubkin Olaj-, és Gázipari Egyetem, olajmérnök szakán, mint bányamérnök. Üzleti MBA fokozatot szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, 2000-ben, pénzügy szakos menedzserként. Termelési mérnökként 1989-ben kezdte szakmai karrierjét a MOL jogelődjénél, a Nagyalföldi Kőolaj-, és Földgáztermelő Vállalatnál, a Hajdúszoboszlói Bányászati Üzemben. 1999-ig számos vezetői beosztást töltött be a bányászati üzemben, a termelésirányítás, termeléselszámolás, beruházás és beszerzési területen. Közben 1994-95 között a MOL kazahsztáni képviselőjeként, valamint a MOL Upstream első külföldi vegyesvállalatánál magyar vezérigazgató-helyettesként két évet töltött Kazahsztánban, Atyrau városában. 1999-től 2012 közepéig számos közép-, és felsővezetői beosztásban irányította a hazai termelést, a hazai kutatás-termelést, majd a közép-európai és eurázsiai kutatás-termelési szervezetet.

2012. augusztusától 3 hónapon át, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkári pozícióját töltötte be.

1989 óta tagja az Országos Magyar Bányász-Kohász Egyesületnek, melynek 2007-2014 között alelnöke, a Kőolaj-, Földgáz és Vízbányászati Szakosztály elnökeként, 2014-től pedig az Egyesület Gazdasági Bizottságának elnöke.

2005-ben lett tagja a Magyar Olajipari Múzeum alapítványi kuratóriumának, melynek 2013-2015 között kuratóriumi elnöke is. Tagja a Magyarhoni Földtani Társulatnak, ahol a Nyersanyagföldtani Szakosztály elnöke, 2013-tól. 2005 óta tagja a nemzetközi olajmérnök egyesületnek is, az SPE-nek.

2009-2012 között a Magyar Bányászati Szövetség elnöke volt, jelenleg szakértőként segíti a szövetség munkáját.

Ha a normális piaci működés nem szavatolja az ellátás biztonságát, az államnak van lehetősége arra, hogy beavatkozzon, és létrehozzon háttérellátáshoz szükséges intézményeket. Ám a földgáztárolók, ha alacsony kapacitással működnek, mobilkapacitásuk is folyamatosan romlik. A betárolt földgáz helyét ugyanis minden egyes kitárolási időszakban egyre nagyobb mértékben foglalja el a rétegben található víz, amit aztán később már nem, vagy csak rendkívül magas költségekkel lehetne visszaszorítani.  Amióta az állam az E.On-tól megvásárolta az akkor még 4,3 milliárd köbméternyi mobilkapacitást jelentő 4 darab földalatti gáztárolót (Zsana, Hajdúszoboszló, Kardoskút, Pusztaederics), azóta a tárolók töltöttség egyszer sem érte el a 40%-50%-t, így nem csak a mobilkapacitásuk csökkent, de az úgynevezett napi csúcskapacitás is, melyre egy-egy komolyabb elvételi igény esetén pedig igencsak szükség lenne. Ez magyarán azt jelenti, hogy az ellátásbiztonsági célok éppen hogy sérülnek ezáltal, mert a tárolói rendszer stabilitását és kapacitását veszélyezteti az alacsony kihasználtság!

Hogy mára valamennyi földalatti földgáztároló állami kézbe került, korábban sem tartottam, és azóta sem tartom megalapozott és ésszerű döntésnek. Úgy vélem, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak mindenkor megvolt minden hatósági eszköze arra, hogy ezeket a földalatti gáztárolókat, a tárolói engedéllyel rendelkező cégek szabályozásával, az általa elvárt feltételek szerint működtesse – teljesen felesleges volt megvenni őket, főleg úgy, hogy már akkor is látható volt: nincs szükség ekkora mobilkapacitásra. Ráadásul nem olcsón jutott hozzá az állam. A vásárlás idején - miközben jelentősen visszaesett a hazai és európai gázfelhasználás -, az azonnali piacon elérhető gázmennyiség egyre bővült, megjelentek a korábban csak az USA-ba exportáló LNG-ellátók Európa partjainál, s ezzel párhuzamosan, főként Nyugat-Európában sokat fejlődött az gázinfrastruktúra is. Mindez lehetővé tette, hogy piaci igényeket sokkal inkább a „spot” piacról lássanak el. S habár az európai gázkultúra mindig a hosszútávú gázkereskedelmi szerződéseken alapult és az ellátás biztonsága a fogyasztók szempontjából kiemelt fontosságú volt mindenkor, ezért elnézték, ha a pillanatnyihoz képest olykor magasabb áron jutottak földgázhoz, ám szépen lassan egyre nagyobb szerepet kaptak azok a kereskedelmi lehetőségek, melyek a gázpiaci árak volatilitásából adódó lehetőségek egyre nagyobb mértékű kiaknázásán alapuló rövidtávú kereskedői megoldásokat hozták előtérbe. Ha van szabadon elérhető gázmennyiség a piacon, és annak ára nem kötött egy hosszabb időszakra, akkor mindenki szívesebben hátrált volna ki a hosszú távú, hagyományos TOP (take or pay) típusú, rugalmatlan szerződésekből.

De nézzünk egy másik példát az állam direkt beavatkozására. Az ellátásbiztonság szempontjából fontos, hogy legyen egy forrásoldali szempontból is jól diverzifikált kapcsolati háló a vezetékes gázellátásban. Az állam mondhatja például, legyen egy szlovák-magyar gázvezetéki kapcsolatunk is, és ennek megépítését megvalósíthatja saját maga, vagy éppen biztathat cégeket arra, hogy ezt megtegyék, ha annak van piaci relevanciája. A csökkenő gázfogyasztás miatt ez eleve nehezen volt piaci viszonyok közé terelhető. Így a gázvezeték állami és EU-s források felhasználásával lett megvalósítva. Ám úgy tűnik, hogy a kapacitását már nem tudják értékesíteni, mert a döntéseket olykor felülírják bizonyos lobbiérdekek az ésszerűség helyett. Ahelyett, hogy ezt az államilag finanszírozott beruházást, a kivitelezést követően átadták volna az addig egyedüli és erre hivatott Földgázszállító Zrt.-nek, amely a lehető legolcsóbban tudta volna szakszerűen üzemeltetni, inkább létrehoztak egy saját állami földgázszállító vállalatot, aminek csak a fenntartása negyedévente több mint 300 millió forintba kerül. Ez megint egy teljesen ésszerűtlen üzemeltetési döntés, ami újból csak azt jelzi, hogy nem a gazdasági racionalitások és az optimális költséghatékonyságra való törekvés jellemzik az államot, amikor gázpiaci szereplőként lép fel.

Az állam úgy is gondoskodhat ellátásbiztonságról, hogy stabil kapcsolatot alakít ki a környező országokkal, mely eredményeként egy olyan kereskedelmi platform jöhet létre, ahol bármikor hozzáférhetnek ezen kapacitásokhoz, mint például a villamosenergia hálózatok terén. A jól diverzifikált piac kialakítása helyett növekvő állami befolyást és túlszabályozott árstruktúrát kaptunk. Pedig akárcsak a volt szocialista országok között szétnézve, a politikavezérelt, választásokhoz igazodóan szabályozott magyar fogyasztói árakat összevetve például a cseh piaccal, ahol nem szabályozott az ár, megállapíthatjuk, hogy egyáltalán nincs az az előnyünk, amit a rezsicsökkentésnek szeretnének tulajdonítani. Tulajdonképpen a szabad piacon is el lehetett volna ezt az árat érni, az államnak arra a fogyasztói körre kellene koncentrálnia, akik számára az energiaárak valódi terhet jelentenek, tehát csak ott kellene beavatkozni, ahol ez szociálisan is indokolt. Ehelyett a politika elhatározott szándéka teljes mértékben beszállni egy olyan piaci tevekénység végzésébe, mint az energetika, ahol erre lenne szakértő, tapasztalattal és financiális forrásokkal bíró, és a piaci kockázatot is kezelni képes befektetői kör. Előbb durván beleavatkozott a cégek napi működtetésébe újabb adók bevezetésével, és a leírható költségek körének indoklás nélküli drasztikus szűkítésével, majd a gazdaságosságuk ellehetetlenülését követően sorra felvásárolja a lakossági fogyasztókat ellátó kereskedő cégeket. 

Ugyanakkor az állami tulajdonú energetikai cégek a multikhoz hasonlóan szintén működési veszteségeket halmoztak fel, sorra maradtak el a szükséges karbantartások, a bővülést jelentő beruházások. A piaci információk alapján az orosz eladó, a Gazprom a piaci folyamatokat követve folyamatosan csökkentette a földgáz eladási árát, mi mégsem tapasztaljuk ezt, mivel a korábban felhalmozott veszteségek pótlására, illetve a vélhetően a következő országgyűlési választások előtti időszakra időzített újabb rezsicsökkentésre előtakarékoskodva ezt a csökkentett árat a fogyasztók nem kapják meg.  Ez az állami működtetés természete. A piaci viszonyok csak akkor és addig érvényesülhetnek, amíg erre a politikusok indokot látnak. Még azt sem tudhatjuk meg, hogy valójában mennyiért vásárolja az MVM az orosz gázt, holott az energiahivatalnak törvény által biztosított, hatósági jogköre lenne arra, hogy ezt kikérje tőlük. De egy szigorúan vezérelt állami hivatal nem bántja a szigorúan befolyásolt állami vállalatot. A politikusi kinyilatkoztatások ellenére be kellene végre látni, hogy a nagy tőke-, és fejlesztési igényű, hosszú életciklussal, magasabb üzleti kockázattal működő üzleti szektor lévén az energetikát egyszerűen nem lehet tartósan nonprofit alapon működtetni.

Mit kezdjen az állam a tárolókkal? Vissza kellene adnia a piaci szereplőknek?

Az E.On nagyon is tisztában volt azzal, hogy miért akar megszabadulni a földalatti gáztárolóktól. Az állam az akkoriban már jól ismert fogyasztáscsökkenési trendek alapján nyugodtan mondhatta volna, hogy legfeljebb 3-3,5 milliárd köbméter tárolói kapacitásra van szüksége.  Én a helyükben egyszerűen beperelném az EON-t, mivel nem a piaci értéknek megfelelő áron adta el az államnak a tárolókat, miközben pontosan tudta, hogy ez a kapacitás túlzott mértékű, és visszakövetelnék a vételárból.

Szintén magyar állami feladat lenne uniós szinten kierőszakolni, hogy a közép-kelet-európai gáz és villamos energia infrastruktúra fejlettsége és összetettsége legalább megközelítse a nyugat-európai szintet. A meglévő távvezetéki kapacitások iránya Európában hagyományosan kelet-nyugati irányú. Ha a visszafelé irányuló távvezetéki kapcsolatokat nem fejlesztjük az eddigieknél sokkal nagyobb ütemben, akkor hamarosan bajban lehetünk. Én korábban is megjósoltam, hogy sem a Déli Áramlatot, sem a Török Áramlatot nem tartom reális projekteknek. Így is lett. S talán a legnagyobb szerencsénk azzal, hogy a Déli Áramlat nem valósul meg, hogy lesz helyette egy Északi Áramlat. Ezzel ugyanis az Németország célja, hogy egy európai gázhub-ot (kereskedelmi csomópontot - a szerk.) hozzon létre. Amikorra ez megvalósul, nekik is szükségük lesz a közép-kelet-európai és a balkáni gázpiacra, és ők maguk kezdik el a nyugat-keleti irányú kapacitások fejlesztését. Mi ebből csak jól jöhetünk ki.


Holoda Attila.

 

A visegrádi államok, a régió országai ellenzik, hogy Németország és Oroszország megállapodjon. Attól tartanak, hogy Ukrajna meg/kikerülésével hátrányba kerülnek.

Távlati energetikai célok lefektetésekor, Magyarország teljesen érthető módon mindig olyan projekteket (Nabucco, Déli Áramlat, Agri, stb.) támogatott, ahol a vezetékek keresztül szelték volna az országot. Ez üzleti és ellátásbiztonsági szempontból egyaránt előnyös lett volna valamennyi érintett ország, így Magyarország számára is, sőt, esetünkben kifejezett cél volt, hogy az országban kialakuljon egy regionális gáztároló központ. Ha az EU, teljesen jogosan, nem torpedózza meg a Déli áramlatot, a gázt gyakorlatilag kapacitás-, és pénzügyi kontroll nélkül és kizárólagos hozzáféréssel a Gazprom hozhatta volna be, ki lettünk volna szolgáltatva nekik. A mostani északi irányból viszonylag hamar elérik az uniót, létrehoznak egy közös német-orosz céget, amely könnyebben meg tud felelni az uniós előírásoknak, ám a kiszolgáltatottságunk továbbra is egyértelmű. Ezért a visegrádi térség országainak közös érdeke, hogy együtt lépjenek fel, felmutatva egy stabilabb, nagy volumenű és szándékaiban egységes piacot, így a korábbiaknál erősebben tudnak fellépni.
Amikor összekapcsoltak a cseh, a magyar, a szlovák árampiacot, és ennek azonnal mutatkozott a pozitív hatása az árak tekintetében, a lengyelek is hamarosan jelezték, hogy szívesen beszállnának a másnapi kereskedelembe, hiszen egy rugalmas és fogyasztóbarát piac jött ezzel létre. Ha ezek az érintett országok a korábbinál jobban összehangolnak tevékenységüket, és mondjuk bevonnák még Romániát, Horvátországot, esetleg Szerbiát is, az eddigieknél sokkal hatékonyabban és egységesebben tudnánk fellépni.

Mennyiben az unió felelőssége, hogy meg mindig nem kapcsolták össze/nem készült el a Lengyelország és Horvátországot összekötő korridor és elmarad a térség infrastruktúrája?

Komoly nyugat-európai lobbiérdekek valószínűsíthetők a háttérben, hiszen az infrastruktúra fejlettsége ellenére Nyugat-Európa még a mai napig aránytalanul több támogatást tud megszerezni a PCI projektekből saját rendszereinek továbbfejlesztésére. A horvát-magyar-lengyel kapcsolat is sokkal gyorsabban létrejöhetne, ha ezekből az európai uniós Közös Érdekeltségű Projekt (PCI) forrásokból, közös fellépéssel az Észak-Dél korridor megteremtéséhez és bővítéséhez, valamint a már említett Nyugat-Kelet irányú kapacitások fejlesztéséhez több forrást, nagyobb prioritást tudnának kierőszakolni. Szakmai berkekben közismert, hogy csupán 80 kilométer hiányzik egy kisebb kapacitású, de az észak-déli kapcsolatot megalapozó Beregdaróc-Vel’ke Kapusany (Nagy-Kapos) vezetékkapcsolat kialakításához, amit akár közös forrásokra alapozva, akár uniós támogatással kellene megépíteni. A jobbnál jobb ötletek is sorra megakadnak. Sajnos úgy tűnik, hogy a kelet-közép-európai országok kétoldalú kapcsolatainak minősége erősen befolyásolja a regionális szinten meghozandó döntéseket, a rövidtávú politikai érdekek rendre felülírják az energetikai racionalitásokat.

Az interjú második részét - amelyben az új bányászati koncessziók, az olajárak és Paks 2 témája is felmerül majd - jövő héten hétfőn közöljük.

Végh Zsófia