A  magyar szénhidrogénbe fektetők nyolcszor annyit költöttek el, mint az autógyárak,  a Magyar Szénhidrogén Társasággal mégsem köt olyan stratégiai partnerséget az állam, mint az autógyárakkal – mondta az NRGreport-nak adott interjújában Holoda Attila, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője, egykori energetikai helyettes államtitkár, aki  szerint van potenciál a szénbányák újranyitásában.  A szakember arról is beszélt: az atomenergia pártján áll, de szerinte Paks 2 bővítésének háttere egyáltalán nem átlátható, finanszírozása nem megtérülő, fenntarthatósága nem egyértelmű. Az interjú második része.

Három szénhidrogén koncesszió után, melyet sikeresnek ítélt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén tavasszal újabb bányászati koncessziók kiírását tervezi.

Bár a hivatalos kommunikációban ezt annak tartják, de őszintén szólva, ezek nem voltak kimondottan sikeresek. Ebben persze a folyamatos zuhanórepülésben lévő, mára 30-40 dollárra olvadt világpiaci olajár is szerepet játszik, ám korábban sem volt túl nagy az érdeklődés. Például Romániában, amely nálunk összehasonlíthatatlanul nagyobb szénhidrogén potenciállal rendelkezik, ám ahol a pályázóknak például nem kell signature bonus-t fizetniük (az engedélyért fizetett egyszeri díj, amelyet a kutatás sikerétől függetlenül meg kell fizetni – a szerk.), megveszik néhány tízezer dollárét az adatcsomagot és ennyi. Itthon meg kell fizetni közel egymillió eurót. Azt hiszik a politikusok, hogy ez Kuwait, vagy Irak? Tudomásul kellene venni, hogy nálunk nincsenek olyan méretet elérhető előfordulások, ezért a befektetők és szakmai érdeklődők idevonzása olyan előnyökkel lenne lehetséges, ami máshol nincs! De nálunk például még a bányajáradék feltételei is rosszabbak, mint máshol. A Magyar Bányászati Szövetség Szénhidrogén Tagozataként kidolgoztunk néhány jelenős változtatási javaslatot az első koncessziós kör után, melyek közül csupán néhányat fogadtak el. Arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy a hazai szénhidrogén potenciál nem összevethető egy nagyobb országkockázattal terhelt, de sokkal nagyobb nyereséggel kecsegtető közel-keleti befektetéssel. Azok az országok, ahol viszonylag kicsi a potenciál, úgy próbálják többek közt odacsábítani a kutatással és kitermeléssel foglalkozó cégeket, hogy a már a kutatási tevékenység megkezdéséhez biztosítanak bizonyos kedvezményeket, melyeket a sikeres találatot követő termelés során majd visszanyerhetnek – így osztoznak a befektetőkkel a kockázaton. A tagozat részéről készítettünk egy pénzügyi kimutatást arról, hogy Magyarországon a kutatásra költött minden 100 forintból több mint 50 Ft az államhoz kerül járulék, adó, áfa stb. formájában. Ha ez az érték mondjuk 30 % közelében lenne, nagyban segítené az ország vonzerejét. A nálunk egekig magasztalt és mindenféle kedvezményekkel csábított német és japán autógyárakkal szemben az itt lefúrt szénhidrogén kutakat nem lehet elvinni innen, a termelés az országot gazdagíthatja majd, így az olajipari cégek elkötelezettsége ezért magasabb. Fehéren-feketén kimutattuk azt is, hogy azonos időszak alatt a magyar szénhidrogénbe fektetők nyolcszor annyit költöttek el, mint az autógyárak, mégis hiába kezdeményeztük, hogy kössön a Magyar Szénhidrogén Társasággal ugyanolyan stratégiai partnerséget az állam, mint az autógyárakkal, mégsem lett belőle semmi.  

Miért nem?

Mert ez politikailag kevésbé jól kommunikálható, nem olyan látványos, mint egy gyárátadó ünnepségen átvágni a szalagot.

Mire lenne szükség ahhoz, hogy sikeres koncessziót írjanak ki?

Én például harminc-negyven dolláros olajárszint mellett semmiképp sem írnék ki kutatási koncessziós pályázatot. Érdemes lenni várni addig, míg legalább 60 dolláros szintet el nem ér az olaj. Felelős ásványi anyaggazdálkodással bíró vezetés várna addig, amíg komolyabb cégek valódi versenyt generálnak. A verseny lényege nem az, hogy a tevékenység megkezdése előtt  minél több signature bonus-t fizessenek, ami egy fix összeg, de még csak az sem, hogy ki mekkora bányajáradék fizetését vállalja be előre, hanem  hogy kötelező munkaprogram és a kitermelhető ásványi nyersanyag minél magasabb fokú kihasználása tekintetében mennyire kötelezi el magát. A kötelező munkaprogram már itt befektetett pénzt jelent, magas olajár mellett ennek mértéke is magasabb lehet. És a legfontosabb egy sokkal kiszámíthatóbb és hosszú távon is stabil törvényi szabályozásra is szükség lenne. A koncesszió lényege, hogy akár 25 évre előre is ki tudja a befektető kalkulálni, hogy pontosan mennyi bányajáradékot fizet. Magyarországon az elmúlt 10 évben többször változtatták meg a bányajáradék mértékét, így nem csoda, hogy több potenciális érdeklődő végül elállt az indulástól.

Lát potenciált a szenes bányákban, ezek újranyitásában?

Van realitása, komoly kitermelhető szénvagyonnal rendelkezünk, így lenne mit fejleszteni: és itt nem feltétlenül erőművi hasznosításra, hanem a „tiszta szén” technológia minél szélesebb körű applikációjára gondolok. De a korszerű szenes erőművek ma már a korábbinál jóval nagyobb hatékonysággal képesek működni, és képesek arra is, hogy befogják a kibocsátott szén-dioxid jelentős részét is. Kevesen tudják, de például dízelolaj, kerozin, vagy benzin,és természetesen a petrolkémiai termékek jelentős része éppen úgy szénből is előállítható lenne a „tiszta szén” technológia alkalmazásával, ám természetesen ez  magasabb kockázatú technológia, s egy ilyen beruházáshoz  stabil, kiszámítható piaci környezet is kell.

Mekkora mértékben támaszkodhat reálisan a megújulókra az ország, és ezek milyen arányú fosszilis energiahordozót tudnának kiváltani?

A szél és a nap korlátos energia, ahhoz, hogy önmagában stabillá tegyük, ehhez az egész rendszert stabilizálnunk kell: hiszen akkor is szükséges energiatermelés a rendszerben, amikor nem süt a nap, nem fúj a szél. Energiatárolásra a mai rendszerünk alkalmatlan, nem csak itthon, máshol is: a megújulók használata napközben kiszorítja a hagyományos erőműveket a rendszerből, s majd éjszaka, vagy amikor nem fúj a szél, elvárjuk, hogy a fosszilis erőművek pótolják a kieső mennyiséget. Ez viszont gazdasági szempontból kiszámíthatatlanná teszi a gáz, vagy szénalapú erőműveket, így nem találunk olyan befektetőt, aki ebbe szívesen és bátran befektethetne. Jól látható az is, hogy egy ilyen viszonylag kisméretű energetikai rendszer, mint a magyar, ezt nem fogja tudni egymaga megoldani, tehát itt is szüksége lenne regionális, vagy európai szintű összehangolásra. A geotermikus energia villamos energiatermelésre alkalmas technológiájának fejlesztése még gyermekcipőben jár, ezért a geotermikus potenciálunk jelentős része jelenleg csak ipari és távfűtési, valamint mezőgazdasági célú hőtermelésre alkalmas. A biomasszát gyorsnövésű, nagy égéshő tartalmú erdőkből tervezték megtáplálni, de nem így alakult, mivel a mezőgazdaság nem volt ehhez partner. Ehelyett többfelé, például a Dunántúlon nagy területen irtottak ki erdőket, a kormány teljesen jogosan inkább leállította ezek engedélyeztetését. Azt is tudni illik, hogy a biomassza erőművek ráadásul CO2 kibocsátási szempontból rosszabbak, mint mondjuk a jó hatékonyságú gázos erőművek.

 A 2011-ben kidolgozott Nemzeti Energia Stratégia az energetikai rendszert egymással együttműködő, egymást kiegészítő részekből álló egészként kezelte, és kidolgozta az egyes energiahordozók arányát, ebbe jól illeszkedtek a megújulók is. Ebbe a többé-kevésbé nemzeti konszenzussal kialakított stratégiai elképzelésbe került be idő előtt a Paks 2 bővítése, amely azóta minden más energiatermeléssel szemben államilag támogatott elsőbbséget élvez.  Ezek után melyik vállalkozó érdekelt abban, hogy fosszilis vagy megújuló beruházásba fektessen, hiszen vélhetően nem lesz dedikált helye a majdani energiatermelő rendszerben?

Mennyire van szükségünk atomra? Mennyire tartja Paks 2 projektet szakmailag megalapozottnak?

Én alapjában véve atomenergia párti vagyok. Az atomenergia kiemelkedően magas hatásfokkal működő stabil energiatermelő egység, zéró CO2-kibocsátással, ugyanakkor tagadhatatlanul vannak olyan műszaki-biztonsági-környezetvédelmi kérdések, melyek máig nem megoldottak, például a kiégett fűtőelemek hosszútávú, biztonságos elhelyezése, a Duna vizének biztosítása a hűtéshez és a működtetésből adódó biztonsági kockázat.  A magyar atomenergiával foglalkozó szakemberek ugyanakkor bebizonyították az elmúlt negyven év alatt, hogy képesek egy viszonylag korszerűtlen technológiából a világ egyik legbiztonságosabb erőművét alkotni.  A szovjet technológiára olyan korszerű nyugat-európai és amerikai védelmi és biztonsági rendszereket alkalmaztak, hogy ma bizton állíthatjuk, hogy a paksi atomerőmű a világ három legbiztonságosabb erőműje között van.

A második erőműről szóló döntés előtt a szakmai és civil közvélemény joggal arra számított, hogy műszaki, környezetvédelmi, biztonsági szempontból alaposan elemzett döntés születik. Ehelyett egy szűk körű, politikailag vezérelt döntés született, melynek háttere egyáltalán nem átlátható, finanszírozása nem megtérülő, fenntarthatósága nem egyértelmű. A tervezett 2×1200 megawatt méret rugalmatlan a volatilis piaci igényeknek való megfeleléshez. Köztudomású, hogy az atomenergia zsinóráramot képes termelni, szabályozhatósága rossz. Érdemes lett volna inkább több kisebb kapacitást betervezni, vagy kisebb teljesítményű reaktorokat üzembe állítani. A termelt energiamennyiséget, ha a fogyasztási igényt meghaladja, külföldön, például Németországban tervezik értékesíteni, ezt sem tartom reálisnak, hiszen már most is túltermelés van az európai villamos energia piacon.

Az olaj ára egy ideje 40 dollár környékén van, mit hozhat ez?

Az elmúlt hónapban igaz lassú ütemben, de tartósan emelkedett az ár, így várhatóan az egyesült államokbeli kis és közepes vállalkozások hamarosan visszatérnek a piacra, ami ismét túltermeléshez vezethet. Szaúd-Arábia sérülékenyebb, mint azt korábban saját magáról gondolta, ráadásul több költséges energetikai beruházást (nukleáris, olajfinomítók, stb.)elindított, amihez kell a befektetési forrás. Nem gondolom, hogy az ország hajlandó volna az elmúlt időszakban megszokott jólétről lemondani: mára el is kezdte GDP tartalékait felélni. Amíg 2012-ben a szaúdi államháztartás körülbelül 12-13%-al szufficites volt, most deficites lett, tavaly már mínusz 20%-nál tart. Érdekes háború ez, elképzelhető, hogy a kis és közepes amerikai termelői réteg vagy az oroszok könnyebben átvészelik ezt az időszakot, mint azt a szaúdiak remélték volna.

Irán bekapcsolódása milyen hatással lesz a piacra?

Átmenetileg hirtelen megemelkedik a kitermelés, napi egymillió hordó hozzáadott mennyiséggel. Persze az iráni olaj illegális csatornákon eddig is kikerült piacra, török vagy egyéb cégeken keresztül. Hogy a felfüggesztés alatt hivatalosan dobhatják a piacra, ismét túltermeléshez vezethet, mert az elvitel nem nőtt olyan drasztikusan, ahogy a kínai vagy az indiai gazdasági növekedési előrejelzések alapján számítottak rá. Előbb-utóbb Irán is eljut oda, ahová a szaúdiak és az oroszok, akik mégis a korlátozás mellett döntöttek. Az ennyire alacsony olajár senkinek sem jó hosszú távon!

Irán új, befektetőbarát kutatási és kitermelési feltételekkel próbál beruházásokat vonzani. Hogy hat az új iráni olajszerződési típus az energiaszektorra?

Irán most minden területen megnyithatja a kapuit. Ám azt is látni kell, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetele hatással is lesz rá az embargó végső kimenetelére. Nem zárom ki, hogy konzervatív győzelem esetén ismét visszaállítják. Az országnak komoly technológiai lemaradást, know-how-t kell a közeljövőben behoznia, amit az európai és amerikai cégek szívesen visznek oda, s melynek az olajbevételek révén a fedezete is biztosított.  Egy ideig nagy felfutás várható. Ám kizárólag az energetikára és az olajra alapozva, tartósan és fenntartható módon fejlődő gazdaságot prognosztizálni túlságosan optimistának bizonyulhat.

Az interjú első része itt elolvasható.