NRGreport
Menü

Keménykedő fiatalember mozgatja a szaúdi olajszálakat

Az elmúlt hetek olajpiaci történéseit figyelve aligha meglepő állítás, hogy a következő évek meghatározó szereplőjévé lépett elő az iparágban a 30 éves szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman. Az olajmonarchia talán legambizciózusabb politikusa legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepciót tett közzé, amellyel csökkentené országa olajfüggőségét. 

A kitermelési szintek befagyasztására tett kísérletek dohai megtorpedózása után egy jóval konstruktívabb és előremutatóbb lépést tett múlt héten Mohammed bin Salman, szaúdi koronaherceg, aki egy ambiziózus tervet vázolt arra nézve, miként lehet csökkenteni a szinte kizárólag az olajbevételekből élő Szaúd-Arábia függőségét az olajtól. 

A lépések közül az első, hogy az állami olajvállalat, a Saudi Aramco egy kisebb tulajdonrészét részvénykibocsátás formájában értékesítenék, valamint az állami vállalatok tulajdonosi szerkezetét is átalakítanák. Ez utóbbi a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy a tulajdonosi jogokat egy állami befektetési alap kapná meg, amely aztán az olaj- és gázexportból származó bevételeket más iparágakba fektetné be. Ezekkel és más későbbi intézkedésekkel a koronaherceg szerint elérhetővé válna, hogy 2020-ra Szaúd-Arábia teljesen függetleníteni tudná magát az olajbevételektől - írja összeállításában a Marketwatch.  

A valóságban persze évekbe, vagy akár évtizedekbe is kerülhet e függőség csökkentése, de elemzők szerint már a bejelentés ténye is hatalmas előrelépés és jól mutatja, hogy az olajmonarchia vezetése komolyan veszi a problémát. 

(Forrás: Wikipédia)

A bejelentést megelőzte a dohai konferencia kudarca, ahol az olajkitermelő országok próbáltak egyezségre jutni a kitermelés januári szinteken történő befagyasztásáról. A tárgyalások kudarca tulajdonképpen nem volt meglepetés, arra minden esetre jó volt, hogy nyilvánvalóvá váljon: a védelmi miniszteri posztot betöltő szaúdi koronaherceg az, aki meghatározza a világ legnagyobb olajexportőrének számító ország politikai irányvonalát. 

Elemzők szerint a dohai kudarc nyertese egyértelműen Mohammed bin Salman, mert bár korábban az ország olajminisztere Ali al-Naimi nem zárta ki a megegyezés lehetőségét, végül mégis a koronaherceg keményvonalasabb álláspontja érvényesült. 

A találkozó estéjén bin Salman azt mondta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy Szaúd-Arábiának szinte kötelező volt a részvétele az eseményen, ugyanakkor azt is rögtön közölte, hogy országának nem okozna gondot napi egymillió hordóval növelni a kitermelést. A megállapodás esélyét eleve rontotta az is, hogy egy másik meghatározó szereplőnek, Iránnak sem fűződött semmiféle érdeke a termelés visszafogásához.

A herceg taktikája miatt ráadásul Szaúd-Arábia kiváltotta két hagyományos térségbeli szövetségese, Katar és Kuwait nemtetszését is, akik pedig mindig is vállvetve álltak ki a szaúdi olajpolitika mellett. Vélhetően Irán elutasító magatartása volt az, ami Szaúd-Arábiát is a keményebb álláspont felé billentette - vélik a Marketwatch által megkérdezett szakértők. 

Phil Flynn, a Prices Futures Group senior elemzője szerint a dohai kudarc az OPEC politikájának megváltozását jelzi elsősorban. A szaúdi olajminiszteri posztot két évtizede betöltő 80 éves Naimi tevékenységének fókuszában mindig is az állt, hogy Szaúd-Arábiát megbízható piaci szereplőként láttassa. E törekvése miatt ragadt rá az OPEC Alan Greenspan-e becenév is.  

Nem mindenki ért egyet azonban azzal, hogy a dohai kudarc automatikusan jelenti Naimi befolyásának gyengülését. Az ezt vitatók szerint ugyanis Szaúd-Arábia már a tárgyalások kezdete előtt egyértelművé tette, hogy csak akkor lát esélyt a megállapodásra, ha azt elsősorban Irán, de más termelők is betartják. 

Mohammed bin Salman befolyásának növekedésével ugyanakkor a legtöbb szakértő egyetért és ez jól mutatja, hogy komoly változás állt be a gazdaság és az olajkitettség kérdésében a hivatalos szaúdi álláspontban. Flynn szerint a koronaherceg növekvő befolyása azt is jelzi, hogy Szaúd-Arábia a jövőben aktívabban használhatja az olajat diplomáciai fegyverként. Már nem tekinthetünk Szaúd-Arábiára, mint a válságok idején is megbízható kitermelőre, ahogy tettük azt korábban - véli Flynn. Az agresszívabb és váratlan húzásoktól sem visszariadó herceg és követői leginkább az ellenségeiknek, elsősorban Iránnak szóló keménykedésben érdekeltek, semmint a kiszámítható és stabil olajpolitika folytatásában - mondta az elemző a Marketwatchnak. 

Forrás: Marketwatch

NR címlapCímlap

A napelemeket is megfertőzte a koronavírus

Elemzés NRGreport, Major András | 2020-02-14 06:11
A napelemeket is megfertőzte a koronavírus

bővebben »

A Tesla titka

A Tesla titka
Vállalatok Szabó Dávid, a Hold Alapkezelő portfóliómenedzsere2020-02-12 07:02

bővebben »

Még több cikk »