NRGreport
Menü

Szaúdi olajszállítmányokra kötött szerződést a lengyel Orlen

Havi 200 ezer tonna olaj érkezik a lengyel kikötőkbe és helyi, valamint csehországi és litvániai finomítók dolgozzák fel az olajat. 

Havi mintegy 200 ezer tonna olaj szállítását biztosító, az év végéig szóló szerződést kötött május elején az Orlen lengyel olajipari vállalat a Saudi Aramco olajvállalattal - közölte hétfőn a lengyel sajtó.

A Szaúd-Arábiából szállított olajat az Orlen lengyelországi, csehországi és litvániai finomítóiban fogják feldolgozni.

Wojciech Jasinski, az Orlen elnöke a cég közleményében rámutatott: az olajvállalatnak ez az első, a Perzsa-öbölbeli szállítóval kötött hosszabb távú szerződése.

Az Orlen a Balti-tengeri Gdansk kikötőjében, egyszeri szerződések alapján, tavaly szeptembertől fogadott havi rendszerességgel szaúdi olajszállítmányokat. A cég az év elején arról tájékoztatott, hogy diverzifikáció céljából Irán és Irak felé is tájékozódik.

"A Rijáddal kötött szerződés javítja Lengyelország helyzetét az Oroszországgal folyó tárgyalásokon" - értékelte hétfőn a Nasz Dziennik napilapnak nyilatkozó Maciej Malecki, a kormányzó Jog és Igazságosság parlamenti képviselője és a szejm energiaügyi bizottságának elnökhelyettese.

Az Orlen tavaly decemberben meghosszabbította a legnagyobb orosz olajtermelővel, a Rosznyefttel kötött hosszútávú szerződését. E szerint a lengyelek 2019 végéig 18-25,2 millió tonna olajat vásárolnak Oroszországtól, a maximális felajánlott teljesítés 26 milliárd zlotyt (5,9 milliárd euró) érhet el. Emellett az Orlen tavaly decemberben szerződést kötött a svájci székhelyű Tatnyeft Europe társasággal is, amelynek alapján 2018 végéig 3,6-7,2 millió tonna orosz olajat szerez be maximum 7,4 milliárd zloty (1,7 milliárd euró) értékben.

Miközben Oroszország Ázsiában tesz erőfeszítéseket piaci részesedésének növelésére Szaúd-Arábia rovására, az utóbbi az európai piacról igyekszik kiszorítani az orosz olajat.

Forrás: MTI