Uralja az energiapolitikai döntéseket, túl sok forrást, figyelmet és pénzt von el más energiahordozóktól, ezért sem lehet az atomenergia a fenntartható energiapolitika része, véli Stefan Lechtenböhmer, a német Wuppertal Institut energiapolitikai kutatóintézet Jövő Energiája és Mobilitás osztályának igazgatója. A szakember szerint, aki részt vett a Zöld Magyarország Útikönyv készítésében, a zöld átállás ugyan nehéz, hosszútávon érdemes a megújulókkal számolni.

Arra jutottak, hogy az atomenergia megtartásával többe kerül az energia a jövőben, a szén-dioxid és üvegházhatású gázkibocsátási célokat nem éri el az ország, s az atomra támaszkodó energiaszektor hatékonyság szempontjából is elmarad az atomot nélkülöző jövő eredményeitől.

Ez a forgatókönyv egy „business as usual” környezetre íródott, amelyben minden a jelen gyakorlat szerint halad tovább. Itt további erőművek telepítésével és magasabb arányú fosszilis energia használattal számoltunk Paks 2 megépítése után is, ami valóban nagyobb mértékű szén-dioxid kibocsátással jár.  Mivel az erőműveket tápláló földgáz ára ingadozik, előfordulhat, hogy az elektromos áram ára magasabb lesz. Ebben a felállásban kevesebb tere van a megújulóknak és a hozzájuk kapcsolódó hatékonyságnövelésnek.

Mekkora esélyt lát arra, hogy Magyarország kiiktassa az atomenergiát? Legtöbbször ez politikai döntés kérdése.

A megújulókra és hatékonyságra alapozott energiapolitika folytatása több iparágat átfogó stratégiát igényel. Sehol sem könnyű, még az Európai Unió segítségével sem. Ami viszont biztosan nem segít, ha túlságosan az atomenergiára fókuszálunk.  Ez az egyik tanulsága annak a folyamatnak, ami Németországban zajlott: az atomenergia jövőjéről folytatott vita ugyanis teljesen lekötötte az energiapolitikai erőfeszítéseket. S bár továbbra is vita van arról, ki viselje a kivezetés költségeit, más területekre is jut figyelem, mint például az atomhulladék kezelése. A kérdés korábban is ott volt a levegőben, most végre érdemben foglalkozhatunk vele.

Az atomenergiával kapcsolatos legfőbb gond az, hogy uralja az politikát, a döntéshozók kizárólag az új erőművek építésére összpontosítanak, s valamennyi egyéb, az energiapolitika szempontjából fontos kérdés eltörpül mellette.

Ön szerint helytelen egyetlen energiahordozóra fókuszálni. Vajon jó stratégia teljes mértékben kiiktatni azt? Sok a bizonytalanság a megújulókat illetően is, legyen szó ellátásról, beruházási költségekről.

Igen, ha atomenergiáról van szó. Úgy látjuk, hogy minden figyelem, befektetés, forrás feléje irányul. Ráadásul az atomenergia nem oldja meg egyetlen, az energiafogyasztással és hatékonysággal kapcsolatos problémát. Használata mellett magas a fosszilis energiahordozók aránya, nem csökken a szén-dioxid kibocsátás mértéke, több az ÜHG és az energia/áram ára is magasabb. S mindez az atomenergia alkalmazásából adódó kockázatokon- baleset, atomhulladék kérdése stb. –túl lévő tényező.  Éppen ezért úgy vélem, az atomenergia nem lehet része egy fenntartható energiastratégiának, mert inkább akadályozza, mint segíti azt.

Stefan Lechtenböhmer

Mik a tapasztalatai a német kivezetéssel? Milyen nehézségekkel szembesültek a kezdetek óta?     

A legfontosabb dolog, hogy Németország kimondta, ki tudja vezetni az atomenergiát. Ki kellett vezetnie, s léteztek alternatív megoldások helyettesítésére. Nyilván ennek megvan az ára, amit mindenki közösen viselt.

Általánosságban elmondható, hogy a kivezetés jól halad. Az elektromos áram ára nem nőtt, inkább csökkent azóta. Az ország növelte villamosenergia exportját, többet termelünk. A hagyományos villamosenergia-termelő cégeknek okozott némi nehézséget az átállás. Azoknak, akik atomerőmű építését tervezték, újra kell gondolniuk működési,üzleti modelljüket.

Természetesen vannak költségek, például az atomhulladék kezelésének költségei, melyeket továbbra is fizetni kell, de kevesebb, mint az, amit az erőművek megtartása esetén kellene fizetni, hiszen kevesebb a hulladék. A megújulókért is fizetnünk kell, bár a támogatás mértéke már nem olyan nagy, mint 10-15 évvel ezelőtt. Az ország befektetései az új technológiákba hozzájárultak ahhoz, hogy mára világszerte olcsóbbak a megújulók. A teher nem jelentéktelen, de a legtöbb fogyasztó számára elviselhető, a villamos energiaár csökkenés is segít abban, hogy kevesebb legyen a számla.

A magyar fogyasztók is képesek megbirkózni ezzel a teherrel? Tanulmányukban vizsgálták a költségeket/költségoldalt?

Érintőlegesen foglalkoztunk vele. Az elektromos hálózat fejlesztéséből adódó költségek nem elhanyagolhatóak, de összehasonlítva a két forgatókönyvet [atom és zöld], utóbbinál az villamosenergia-termelés költségei idővel stabilabbak, hosszútávon csökkenhetnek.

Ahhoz, hogy csökkenjenek a költségek, komolyan kell javítani az épületek és a közlekedés energiahatékonyságát. Nem túlzottan optimista azon feltételezésük, mely szerint 2050-re a jelenlegi épületállomány kétharmadát korszerűsítik vagy újakkal pótolják?

Mivel az épületek élettartama véges, technikai szempontból arra számítanék, hogy legalább ötven évente lecserélődik, vagy korszerűsödik az állomány jelentős része. Nem konzervatív feltételezés, erős politikai akarat és támogatási programok szükségesek hozzá. Másutt sem megy könnyen.

Mit gondol, milyen hatása lesz a tanulmánynak? Számít arra, hogy változik a szabályozás/gondolkodásmód?

A tanulmány azért készült, hogy beszélgetést nyisson, vitát indítson a kérdésről. Ameddig nem beszélünk róla, nem történik változás. Magyarországon, (és más országokban) nem elég széleskörű az erről folytatott vita. Az anyag lehetőséget ad arra, hogy mindenki maga formáljon véleményt a kérdésről.