NRGreport
Menü

Aszódi: szükség van új áramtermelő kapacitásokra

Egész Európában szükség van új villamosenergia-termelő kapacitásokra a rendszer biztonságos működésének garantálásához - fejtette ki Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület csütörtöki siófoki konferenciája után.

A kormánybiztos hangsúlyozta, legutóbb Svédországban született többpárti megállapodás a zöldek részvételével arról, hogy az atomenergiát sújtó különadót kivezetik a következő években, valamint olyan helyzetet teremtenek, hogy a nukleáris kapacitásokat hosszú távon fent lehessen tartani. Ez nem csak a meglévő blokkok üzemidő-hosszabbítását jelenti Svédországban, hanem új blokkok építését is lehetővé teszi, mert úgy gondolják, hogy a megújuló energiaforrások és az atomenergia alkalmazása egyszerre szükséges ahhoz, hogy jól működő, alacsony szén-dioxid-kibocsátású rendszert lehessen építeni - fejtette ki.

A két új paksi blokk előkészítéséről Aszódi Attila elmondta: folyik a környezetvédelmi engedélyezés, illetve dolgoznak a telephelyengedély-kérelem előkészítésén.

A kormánybiztos felidézte, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás 2014 decemberében indult. A magyar és a nemzetközi közvélemény tájékoztatása után 2015-ben került sor a hazai, majd hét országban, kilenc helyszínen a nemzetközi közmeghallgatásokra.

Aszódi Attila kitért arra, hogy az előkészítési folyamatban az orosz féllel folytatott egyeztetések során egyes műszaki megoldásokat sikerült pontosítani. Ezzel kapcsolatban az előkészítést végző projekttársaság már tájékoztatta a környezetvédelmi hatóságot, a pécsi kormányhivatalt.

A kormánybiztos közölte, a pontosított műszaki megoldások értelmében biztonsági okokból az új blokkok építési és üzemi területe az eredetileg tervezettnél valamennyivel nagyobb lesz, és a blokkok távolabb is kerülnek egymástól. Az új létesítménynek különálló melegvíz-csatornája lesz, de mindez csak a Paksi Atomerőmű tulajdonában lévő ipari területet érinti, ezen belül marad az építési és a felvonulási terület is.

Hozzátette: a pontosított műszaki megoldásokat megvizsgálva az eljárás során korábban bemutatottakhoz képest a környezeti hatások jellege és nagysága érdemben nem változott, nincs új hatásviselő.

A telephelyengedély-kérelemről szólva Aszódi Attila elmondta: be kell mutatni, hogy a telephely alkalmas a létesítmény befogadására, valamint azt, hogy milyen hatásokat gyakorolhat a telephely, illetve annak környezete a létesítményre.

A környezetvédelmi és a telephely-engedélyezés után, az ezekben szereplő adatokat is felhasználva lehet majd összeállítani a létesítésiengedély-kérelmet. A mintegy százezer oldalnyi dokumentum értékelésére egy év áll az Országos Atomenergia Hivatal rendelkezésére, ezután lehet majd a létesítési engedélyt kiadni, és ennek birtokában az építkezést megkezdeni - tette hozzá.

A kormánybiztos arra számít, hogy a környezetvédelmi engedélyt az idén megkapják, és még ebben az évben benyújtják a telephelyengedély-kérelmet is. A tervek szerint a létesítési engedély 2018-ra lehet meg, akkor elkezdik a beruházás megvalósítását, és a két új blokkot 2025-ben, illetve 2026-ban tervezik üzembe helyezni.

Forrás: MTI