NRGreport
Menü

Lezárta a Mol az Agip felvásárlását

A MOL-csoport augusztus elsején lezárta az ENI Hungaria Zrt. megvásárlását - jelentette be a hazai olajvállalat a honlapján. Régiós szinten 450, Magyarországon pedig 173, korábban az Agiphoz tartozó töltőállomás került a MOL-hoz.

A MOL-csoport 2015. október 21-én állapodott meg az ENI Hungaria Zrt. megvásárlásáról, mely tranzakció lezárására – a szükséges európai versenyhatósági jóváhagyás megszerzése után – augusztus 1-én került sor, olvasható a cég közleményében.  A töltőállomások átvételének köszönhetően a MOL kiváló kereskedelmi pozíciókat szerzett Budapesten és az autópályák mentén. A lépés összhangban van a MOL regionális kiskereskedelmi stratégiájával.

A MOL célja, hogy finomítóinak ellátási sugarán belül erősítse a piaci jelenlétét. E stratégia mentén az elmúlt két év során közel 450 töltőállomást vett át a MOL a régióban. A lépéseknek köszönhetően a ma már több mint 2000 egységből álló MOL-hálózat több mint egymillió ügyfelet szolgál ki naponta.

A kutak átvételét követően megkezdődik azok átalakítása a MOL standardjainak megfelelően, ideértve a Fresh Corner koncepció bevezetését is. Jelenleg mintegy 50 ilyen töltőállomás üzemel az országban. A tavaly bevezetett koncepció lényege, hogy a korábbi benzinkutakat kiskereskedelmi pontokká alakították, ahol az ügyfelek a tankolás mellett elintézhetik a napi bevásárlást, minőségi kávét és szendvicset is fogyaszthatnak. A Fresh Corner koncepció sikeres, a MOL további 300 állomását fogja ennek jegyében átalakítani 8 országban a közeljövőben.

„Az átvett kutak kiegészítik már meglévő hálózatunkat és immár az ország bármelyik pontján fél órán belül elérhető egy MOL-töltőállomás. A lépésnek köszönhetően megerősítettük hazai és nemzetközi pozíciónkat. Arra törekszünk, hogy a kibővült termék- és szolgáltatáskínálattal olyan kiszolgálást nyújtsunk, amelynek köszönhetően ezentúl mi leszünk a fogyasztók elsőszámú választása.” - idézi a cég közleménye Fasimon Sándort, MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az Eni kenőanyag nagykereskedelmi üzlete nem képezte a tranzakció részét.

A MOL a közleményével egy időben egy videót is közzétett, amelyen ismerteti eddigi akvizícióit és startégiáját:

Forrás: NRGreport