A szárazföldi olajmezők fokozatos elapadása miatt Oroszországnak létfontosságú, hogy a sarkvidéki területeket is bevonja a termelésbe. Az itteni kitermelés ugyan nagyon drága és komoly technológiai fejlesztéseket is igényel, a területen található olaj és gáz mennyisége azonban mindent megér Moszkvának.
Az Északi Sarkvidék területe már hosszú ideje az egyik leginkább áhított célpontja a nemzetközi olajcégeknek, de egyrészt a nehéz és drága kitermelés, másrészt a környezetvédő szervezetek heves tiltakozása miatt eddig egyetlen vállalat sem vállalata az itteni működés kockázatait.
Egy vállalatot azonban nem zavar különösebben sem a környezetvédők ellenállása, sem pedig az óriási kitermelési költség, ez pedig az orosz Gazprom Nyeft, amely már meg is tette a sarkvidéki olaj- és gézbányászat felé vezető első lépéseket. A cég Prirazlomnaja nevű fúrótornya, az azonos névre hallgató olajmezőn kezdte meg a termelést 2014-ben az északi Pecsora-tengeren. Ez az első orosz kitermelő egység a Sarkvidék területén, de bizonyosan nem az utolsó – írja elemzésében az Oilprice.com.
Oroszország jelenleg a világ legnagyobb olajkitermelője, és a második legnagyobb gázkitermelőnek is számít az Egyesült Államok után. Az ország költségvetési bevételeinek felét az olaj- és gázeladásokból szerzi, tehát az energiaipar létfontosságú az ország túlélése szempontjából. Az ország szárazföldi olajkútjainak elöregedése és a mezők fokozatos kimerülése ugyanakkor komoly fejtörést okoz Moszkva számára.
Ebben a kontextusban tehát Oroszországnak létérdeke az észak felé való terjeszkedés, már ami az olaj- és gázipart illeti. A kitermelés ugyanakkor errefelé nem könnyű és hatalmas pénzekre, valamint technológiai fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy megérje a fáradozás. Ráadásul az Oroszország elleni szankciók miatt az itteni olajcégek nem férnek hozzá a legújabb nyugati technológiákhoz sem, ami további akadályokat jelent az északi sarkvidéki kitermelés felfuttatásához. Mindezek ellenére a kép árnyaltabb.
Az orosz mérnöki szakembergárda mindig is nagy nemzetközi tekintélynek örvendett. Szakemberekből most sincs hiány, ráadásul az energiaipari cégek ezekben az időkben az állam támogatását is magukénak tudhatják, hiszen Moszkvában pontosan tisztában vannak a Sarkvidék jelentőségével. Tehát minden elképzelés, vagy terv, ami az itteni kitermelést hatékonnyá és gazdaságossá teszi teljes – anyagi – támogatásra számíthat a Kreml részéről.
Az orosz egyetemek és kutatólaboratóriumok gőzerővel dolgoznak olyan matematikai modelleken, illetve újszerű eszközök kifejlesztésén, amelyekkel optimalizálni lehet az sarkvidéki kitermelést. Olyan szenzorokat fejlesztenek például, amelyekkel távolról ellenőrizhetők az olajmezők szivárgásai és új techológiákat próbálnak ki ezen szivárgások megszüntetéséhez. A gazdasági és tudományos törekvéseket pedig nagyban segíti az északi jégsapka fokozatos olvadása is.
A már említett Prirazlomnaja platform 2014-ben szállította le az első olajszállítmányt. Ma már négy kút üzemel ezen a területen, amelyek összesen napi 50 700 hordó – mintegy 6 ezer tonna – olajat termelnek a Gazprom Nyeft adatai szerint. Ráadásul ez még csak a kezdet. A cég összesen 32 kút beindítását tervezi egyedül ezen a mezőn, amely becslések szerint 70 millió tonna olajtartalékkal rendelkezik. S bár egyes elemzők szerint egyelőre még nem éri meg a sarkvidéki kitermelés, abban azért mindenki egyetért, hogy a terület hatalmas tartalékokat rejt.
Az amerikai földtani intézet adatai szerint az Északi Sarkvidék kiaknázatlan olajtartaléka eléri a 90 milliárd hordót, a gáztartalékok pedig a 33,4 milliárd köbmétert. E mennyiség nagy része az orosz kontinentális talapzaton helyezkedik el. Oroszország mindent megteszt, hogy jogi és diplomáciai eszközökkel ezt a területet növelje és folyamatos vitában áll az itteni területek hovatartozásáról Norvégiával, Dániával, Kanadával és az Egyesült Államokkal is. S bár aligha valószínú, hogy minden ilyen jellegú orosz törekvés megvalósulna, az biztosra vehető, hogy Moszkva a jövőben is mindent megtesz majd a sarkvidéki területek kiaknázásáért.