Trading

Kevesebbel tartozunk a közműcégeknek

NRGreport | 2016.09.05. 08:09

2015-ben még 68,2 milliárd forinttal, egy évvel később már csak 30 milliárd forinttal tartozott a magyar lakosság a földgáz- és áramszolgáltatóknak – írja a Magyar Idők. 

A lap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataira hivatkozik, amelyek szerint idén júniusban 12,2 milliárd forint volt a magyar lakossági fogyasztók tartozása a földgázszolgáltatók felé, szemben az egyévvel korábbi 38,8 milliárd forinttal. Az év elején a tartozás összege 13,5 milliárd forintot tett ki, amely a fűtési szezon végére további 2 milliárd forinttal nőtt, majd májusban ismét csökkenést figyeltek meg. Az adatokból az is kiderül, hogy 2015 első félévéhez képest mintegy 100 ezer fővel csökkent a tartozók száma az idei első hat hónapban és 458 ezer főt tett ki. 

A villamosenergia-szolgáltatók felé tartozók száma ennek majdnem kétszerese, 923 ezer fő, de ez a szám is 70 ezerrel kisebb, mint az év elején. Tavaly júniusban még 1,57 millió lejárt tartozással rendelkező fogyasztót tartottak nyilván az áramcégek. Az akkor tartozás összege 29,3 milliárd forint volt, ez egy évvel alatt 17,7 milliárd forintra csökkent. 

A be nem fizetett számlák ötöde nem érte el a harminc- vagy hatvannapos lejáratot. Az adatokból kiderül, hogy soakn ugyan rendszeresen kicsúsznak az általánosnak mondható 8 napos fizetési határidőből, de a következő fizetéskor rendezik a hátralékot. 100 ezres azon háztartások száma, amelyek 361 napon túli tartozást halmoznak fel – írja a lap.  

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.