Trading

Hamarosan Ronaldo is magyar elektromos busszal utazhat

NRGreport | 2016.09.09. 13:12

A magyar evopro csoport által fejlesztett, Modulo elnevezésű elektromos autóbuszt teszteli két spanyol közlekedési vállalat is azt vizsgálva, hogy a környezetbarát jármű miként használható a madridi belvárosi és elővárosi közlekedésben – közölte a cégcsoport.

"A sikeres tesztelések következő lépéseként hosszabb időtartamú próbák következhetnek, melyek akár a környezetbarát busz spanyolországi debütálását is eredményezheti  külföldön először" – írta közleményében az evopro csoport.

A tájékoztatás szerint a Modulo busz nyáron részt vett az elektromos autók szervezett '80edays' elnevezésű, elektromobilitást népszerűsítő, nemzetközi földkerülő túrán, és ennek madridi állomásán, a magyar nagykövetség szervezésében, egy bemutatón ismerkedhettek meg a járművel két spanyol közlekedési vállalat, az ALSA és az EMT szakemberei. A cégek ezt követően kérték, hogy tesztelhessék a magyar fejlesztésű autóbuszt. 

Az elővárosi szolgáltatásokat végző ALSA három útvonalon próbálta ki a járművet, köztük olyan helyen is, ahol még csak tervezik helyi járat indítását.

A Madrid közlekedéséért felelős EMT telephelyi teszten több száz körös, városi üzemeltetést szimuláló, hatótávolság vizsgálatot végzett, majd szűkebb utcákon, fordulókon átvezető útvonalakon is kipróbálta a járművet – részletezte a társaság. 

Az evopro közlése szerint a budapesti közlekedésben már bizonyított, kompozit szerkezetű, elektromos busz iránt több külföldi városból is érdeklődnek.

A Modulot hétvégén Andorrában is teszteli az egyik közlekedési vállalat, és Monacóból is jelentkeztek, hogy kipróbálnák a járművet.

  NRGreport
Címkék
#elektromos busz   #Evopro Modulo   #Madrid  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.