Fenntarthatóság

Egyedülálló együttműködésbe kezdett a WWF Magyarország és a Duna Plaza

NRGreport | 2016.11.07. 14:12

Megnyitotta kapuit az idén 25. éves WWF Magyarország és a Duna Plaza közös virtuális élményparkja. A három hétig tartó kiállítás keretében a látogatók egy mobil applikáció segítségével testközelből is megismerhetnek számos olyan hazai és más területekről származó ikonikus állatfajt, amelyek megmaradt szabadon élő példányai rejtőzködő életmódjuk miatt a hétköznapi ember számára, legfeljebb a természetfilmekben láthatóak.

A WWF Élő Bolygó Jelentése szerint az utóbbi negyven évben a gerinces állatfajok populációi 58%-al csökkentek. A legdrasztikusabb visszaesést az édesvízi populációk szenvedték el, amelyek 81%-os csökkenést mutatnak, a helyzet tehát minden szempontból drámai. A fajok pusztulásának jelenlegi mértéke a természetes folyamatok mintegy ezerszerese, aminek a hátterében emberi tevékenység áll. Ha a folyamatok nem változnak, akkor a következmények sokkal drámaibbak lesznek, mint néhány olyan ikonikus faj eltűnése, amilyen mondjuk a tigris vagy a jegesmedve.

A Duna Plazában felállított rendhagyó kiállításon néhány olyan állatfaj látható, amelyek túléléséért és természetes élőhelyének megőrzéséért a WWF világszerte több évtizede dolgozik már. A látogatók így többek között az eurázsiai hiúzzal, a jegesmedvével és a pandával is találkozhatnak a három hét alatt. A bevásárlóközpont területén elhelyezett „élmény-szigeteken” az applikáció segítségével megelevenedik az adott élőhelyhez köthető állat, amelyről a mellékelt narráció segítségével számos érdekességet is megtudhatunk, és akár közös fényképeket is készíthetünk.

 „A Duna Plaza ezzel a rendhagyó kiállítással szeretné felhívni a figyelmet azokra a természeti értékekre, amelyek jelenleg eltűnőben vannak a földről. A WWF szakértőivel közösen megálmodott virtuális kiállításunk lényege, hogy most bárki – károkozás nélkül – közel mehet, vagy akár fotózkodhat is azokkal az állatokkal, amelyeket épp emberektől kell megóvni. Reméljük, hogy ezek a találkozások egy érzékenyebb, felelősebb kapcsolat kiépítésében segítenek majd ember és természet között” – mondta el Kovács Zsombor, a Duna Plaza junior marketing menedzsere.

„A WWF szakemberei, a legújabb tudományos eredményeket felhasználva, a helyi közösségekkel és döntéshozói szintekkel való szoros együttműködésben egy olyan jövő kiépítésén dolgoznak, amelyben az ember harmóniában élhet a természettel. Egy ilyen kiállítás lehetőséget ad nekünk arra, hogy testközelből is bemutathassunk, mit veszíthetünk mindannyian, ha nem változtatunk jelenlegi életmódunkon” – tette hozzá Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Az interaktív kiállítás megtekintéséhez szükséges Duna Plaza elnevezésű mobil applikáció november 2-től az Apple AppStore-ból és a Google Play áruházból is letölthető.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.