NRGreport
Menü

Dubajban épülhet meg az első Hyperloop vonat

Elon Musk, Tesla-vezér nagysebességű kapszulás szállítási rendszert fejlesztő vállalata, a Hyperloop One megállapodást kötött a dubaji közlekedési hatósággal arról, tanulmányozzák a szupervonat megvalósítását az Egyesült Arab Emírségekben. 

A vákuumcsőben akár 1200 km/h-s sebességgel közlekedő és leginkább egy csőpostára emlékeztető vonat, ha elkészül, 12 perc alatt ér majd Dubajból Abu-Dzabiba. A megvalósításnak nincs pontos határideje, egyelőre csak tanulmányozzák a lehetőséget a felek, de Elon Musk szerint a vasútvonal technikailag öt éven belül megépíthető lenne. A távlati tervekben az is szerepel, hogy a szaúdi fővárost, Rijádot is összekötik Dubajjal, így a két város közti menetidő a repülőgépek két órás útidejéről 50 percre csökkenne. 

A Tesla vezére 2013-ban állt elő a forradalmi ötlettel és az eredeti tervek szerint Los Angeles és San Francisco között közlekedett volna az első járat. A Musk szerint a kapszulás rendszer biztonságosabb a repülésnél, gyorsabb a nagysebességű vasútnál és energiatakarékos megoldásnak számítan - írja az Index.

Forrás: Index