Vállalatok

A villany ára tett be az RWE-nek

NRGreport | 2016.11.15. 08:59

A vártnál nagyobb veszteségről jelentett az RWE. Németország második legnagyobb közszolgáltatója a harmadik negyedévben 371 millió eurós veszteségről jelentett, melybe nem tartoztak bele az egyszeri tételek. A piaci konszenzus 192,3 millió eurós negatív eredményről szólt.

Az RWE veszteséges negyedéve többek között a 13%-kal csökkenő elektromos áramárakkal, valamint a konvencionális energiatermelés nagymértékű visszaesésével és céltartalékolással magyarázható.

Az RWE első kilenc hónapja sem a várt szerint alakult, az EBITDA soron 3,91 milliárd euró helyett 3,82 milliárd euróról jelentettek. Az egyszeri tételek nélkül vett tisztított profit 58%-kal 227 millió euróra csökkent, míg a piaci konszenzus 406 millió euró volt – írta elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.

Az RWE a gyengébb eredmények ellenére megerősítette eredményvárakozásait, mely szerint a konvencionális energiatermelésből származó működési eredmény közel 600 millió euró lehet, az éves tisztított profit pedig 500-700 millió euró körül alakulhat. Az RWE emellett a korábban bejelentett dekommisszionálási törvénytervezetet mérlegeli, az elérhető opciók közül a lehető leghamarabb kívánnak választani.

  NRGreport
Címkék
#elektromos áram   #RWE   #villamosenergia  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.