Trading

Irak most épp csatlakozna az OPEC-megállapodáshoz

NRGreport | 2016.11.24. 11:19

Az elmúlt hetekben Irak egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett arról, hogy hajlandó lenne-e csatlakozni az OPEC tervezett termeléskorlátozó megállapodásához. Legutóbb szerdán változott a hivatalos álláspont, ezúttal igenre. 

Haider al-Abdi, iraki miniszterelnök a Reutersnek azt mondta, hogy amit országa elveszít a termelés csökkentéséből, azt visszanyeri az olajbevételek emelkedésén. Irak elsőszámú szempontja, hogy nőjön a hordónkénti olajár – tette hozzá.

Vasárnap Jabbar al-Luaibi, iraki olajminiszter úgy nyilatkozott, hogy a hétőn és kedden tarott bécsi szakértói OPEC-találkozóra három javaslattal is készülnek. Pontosan nem lehet tudni, hogy mik voltak ezek a javaslatok, de úgy tűnik, hogy az OPEC-tagországok egyike sem támogatta azokat. 

Az OPEC-korlátozásról szóló szeptemberi elvi megállapodás közzététele óta Irak és Irán – a szervezet második és harmadik legnagyobb olajtermelője – a leghevesebben ellenezték a termelés bármiféle korlátozását. A szervezet kétnapos szakértői konzultációján sem született egyértelmű döntés a két ország részéről. 

A novemer 30-án esedékes bécsi OPEC-csúcson a szervezet 4-4,5 százalékos termelécsökkentésről hozhat döntés, amely nem érinti majd Líbiát és Nigériát. 

Az iraki miniszterelnök szavai talán azt jelzik, hogy némiképp megváltozott az eddigi hivatalos iraki álláspont, miután kiderült, az OPEC többi tagja nem szívesen adna engedményeket. Minden esetre Iraknak még egy teljes hét a rendelkezésre áll, hogy álláspontját véglegesítse – írja az Oilprice.com.

  NRGreport
Címkék
#Irak   #OPEC+   #termeléscsökkentés  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.