NRGreport
Menü

Vezeték nélküli töltést tesztel buszokon a Scania

Az északi régióban elindult az első, vezeték nélküli autóbuszok (indukciós) megállóban történő töltése. Az újonnan kifejlesztett Scania elektromos hibrid autóbusz Svédországban, Södertäljében a menetrend szerinti városi forgalomban közlekedik.

Ez az első alkalom, hogy az északi régióban a Scania, a stockholmi körzet tömegközlekedését működtető SL vállalat, a Vattenfall energetikai vállalat, a Södertäljei önkormányzat, valamint a Királyi Technológiai Intézet közösen együttműködve teszteli az autóbuszt és az automatikus töltési technológiát, melynek célja a csendes, fenntartható tömegközlekedési rendszer kifejlesztése. A kutatás költségeit részben a Svéd Energia Ügynökség fedezi.

Ez az első eset, hogy az ilyen típusú technológiát igen extrém éghajlaton tesztelik, és ennek az egyedülálló infrastruktúrának meg kell felelnie a még északabbra fekvő részek kihívásainak is. A vezeték nélküli megállóban történő töltés azt jelenti, hogy a töltő szelvény az úttest alatt van elhelyezve a töltő állomáson, ahol a töltés automatikusan történik. A tervezésnél az indukciós technológiát úgy alakították ki, hogy ne zavarja a meglévő városi környezetet, ennek megfelelően alapvetően láthatatlan. Hét perces vezeték nélküli töltés elegendő a 10 km hosszú útvonal megtételéhez, amin a busz üzemelni fog Södertäljében.

„Az elektromos hibrid autóbusz ebben a kutatásban a technológia azon irányát mutatja, mely még inkább a fenntarthatóbb közlekedési megoldásokra összpontosít. Az indukciós töltési technológia egyaránt csendes és láthatatlan. A södertäljei üzemi teszt fontos előrelépés a társadalom és az autóipar számára, hiszen megfelelő választási lehetőséget rejt magában a károsanyag-kibocsájtás kiküszöbölésére és a forgalom zajának csökkentésére érzékeny városi környezetben” – mondta Hedvig Paradis, aki a Scania egyik projekt menedzsere és a vállalat kutatási tervben való részvételéért felelős.

A vezeték nélküli megállóban történő töltés kutatási programjának a költsége több mint 38 millió SEK, melyből 22 millió SEK a Scania befektetése. A Svéd Energia Ügynökség közel 10 millió SEK összeget folyósít a kutatás költségeire, melyet a Királyi Technológiai Intézet, a Scania és az SL között oszlik meg.

„Ez egyike a Scania számos, a jövőbeli fenntartható városi szállítási szolgáltatások megtalálására irányuló kutatásainak” – mondta Anders Grundströmer, a most induló Scania Fenntartható Megoldások részleg vezetője. „Azon dolgozunk, hogy megismerjük a városok igényeit és környezetbarát, gyors, biztonságos és költséghatékony szállítási megoldásokat hozzunk létre, melyek a helyileg előállított alternatív üzemanyagokra alapulnak, beleértve az elektromos energiát.”

A szállítási ágazat villamosítása különböző technológiákat és megoldásokat fog igényelni arra vonatkozólag, hogy a járművek töltését hol és milyen végezhetik. A töltés akkor történhet, amikor a járművek a tároló telepeken, a megállókban állnak vagy akár menet közben. Az üzem közbeni töltés áramszedővel vagy indukciósan lehetséges – illetve ezeknek a technikáknak a kombinációjaként. A megoldás kiválasztása függ az elvégzendő szállítási feladattól. Például a járművön szállítható akkumulátorok mérete és súlya meghatározza, hogy hányszor van szükség üzem közbeni töltésre.

A Scania autóbusza – amit Södertälje városi forgalmában tesztel – hibrid, vagyis jellemzően megfelel a technológiának, ami azt jelenti, hogy az autóbusz akkumulátorai menet közben is töltődnek a fékezési energia hasznosításával. Töltése történhet a busz belsőégésű motorjának használatával, mely nem ásványi üzemanyaggal működik.

Forrás: NRGreport