Trading

Miattuk borulhat az OPEC nagy terve

NRGreport | 2016.12.30. 09:46

Az egy hónappal ezelőtt bejelentett OPEC-termeléscsökkentés hatására az olajárak a 2014 óta tartó maximumuk közelébe értek, de következő hónapok igazán nagy kérdése az lesz, hogy a szervezet tagországai és a megállapodáshoz csatlakozó külső olajtermelő államok mennyire tartják be ígéretüket. Van öt olyan ország, amelyek felmentést kaptak a korlátozás alól, vagy pedig sosem álltak ki igazán a terv mellett, mégis döntően befolyásolhatják a piacok alakulását. 

Az egyik ilyen ország Líbia, amely a háborús állapotok miatt felmentést kapott a kötelezettségek alól. Amennyiben az ország termelői kapacitásai helyreállnak, – és néhány vezetéken már el is kezdődött a szállítás – a növekvő kitermelés könnyen keresztülhúzhatja az OPEC tervét. Ezzel mintegy napi 270 ezer hordó olaj kerülhet vissza a piacra, ami a teljes OPEC-csökkentés közel egynegyede. 

A következő kritikus pont Irak, amely szinte mindvégig következetesen a termeléscsökkentés ellen foglalt állást, igaz rendre egymásnak ellentmondó bejelentéseket tett a tervvel kapcsolatban. Irak az Iszlám Állam elleni harcokra hivatkozva szeretett volna felmentést kérni az olajkartelltől, s bár végül elfogadta a termeléskorlátozás rá eső részét, még mindig meglehetősen nagy a kockázata annak, hogy Bagdad nem tartja magát a megállapodáshoz. Az iraki olajkitermelés gyors ütemben nőtt az idei évben, s legutóbb az orosz Lukoil olajcéggel kötött kitermelési megállapodást a Nyugat-Qurna-2-es mezőre, ami további aggodalommal tölti el az OPEC-et – írja az Oilprice.com

A nemzetközi szenkciók alól januárban felszabadult Irán ugyan szintén nem kapott engedményt az OPEC-től, de a napi kitermelési szintet 3,8 millió hordóban határozták meg számára, ami azért annyira nem nagy érvágás. Ráadásul Irakhoz hasonlóan a teheráni vezetés is egyre több nemzetközi nagyvállalatot csábít vissza az országba, hogy segítségükkel felfuttassa a kitermelést. December elején például a Shellel kötöttek olaj- és gázkitermelési és kutatási megállapodást. Irán az első számú ellenfele az OPEC-et de facto irányító Szaúd-Arábiának és Mohamed bin Szalman, olajügyekért felelős helyettes koronaherceg épp Irán politikája miatt nem írta alá korábban a termeléscsökkentésről szóló megállapodást. 

Szaúd-Arábiának kulcsszerepe van az OPEC-terv sikerében. Az olajmonarchia korábban mereven elzárkózott a kitermelés bármiféle korlátozásától. Az olajárak zuhanása azonban mindent megváltoztatott. A monnarchia az olajár esésére az állami kiadások csökkentésével, a devizatartalékok felhasználásával és hitelfelvétellel reagált. Az ország államadóssága tavaly decembertől idén augusztusig 37,9 milliárd dollárról 72,9 milliárd dollárra emelkedett. Ennek hatására nagyszabású gazdasági reformtervet jelentettek be Rijádban, amelynek célja, hogy a szaúdi gazdaságot fokozatosan függetlenítsék az olajtól. A terv része az állami Aramco oljacég egy részének privatizációja és állami vagyonalap létrehozása is, amely 2 billió dollárt kezel majd.  

Szintén fontos szerep jut az OPEC-korlátozás betartásában Oroszországnak, ahol a gazdaság szerkezete miatt különösen fontos szerepe van az olajiparnak. Moszkva az OPEC-en kívüli országok közül elsőként csatlakozott az OPEC tervéhez és napi 300 ezer hordós csökkentést vállalt. Moszkva szándékai szerint a vállalt csökkentést szétosztják az olajvállalatok között, mindegyikben azonos százalékban kell visszafogni a kitermelést. Közben az orosz olajkitermelés is folyamatosan nő, októberben például rekordmennyiségben bányásztak olajat az itteni kutak. Az export is nőtt az idei évben, 4,8 százalékkal haladta meg a 2015-ös kivitelt és 253,5 millió tonnát ért el. A hivatalos orosz becslések szerint az export 2017-ben is tovább nő. 

Végül pedig Nigéria is boríthatja az OPEC-tervet. Az afrikai ország szintén felmentést kapott a termeléskorlátozás alól a Boko-Haram terrorszervezet elleni küzdelem, valamint az olajvezetékeket és olajlétesítményeket ért folyamatos támadások miatt. Az ország kitermelése jelenleg napi 1,6 millió hordó körül van, de Buhari elnök azt szeretné, ha ez a mennyiség 2,2 millió hordóra nőne, ami aligha tetszene a termelécsökkentést vállaló OPEC-tagországoknak. 

Ha ezen államok közül bármelyiknek sikerül jelentős mértékben növelnie termelését, az máris az OPEC tervének kudarcát jelentené, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. 

  NRGreport
Címkék
#kőolajkitermelés   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.