NRGreport
Menü

Magyar okos otthon cég is bemutatkozott Las Vegas-ban

A világ legjelentősebb technológiai és innovációs kiállításán, a CES 2017 rendezvényen négy magyar innovatív vállalkozás képviselte Magyarországot kiállítóként, Las Vegasban január 5. és 8. között - közölte a rendezvényt szervező Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA - Consumer Technology Association) szerdán.

A tájékoztatás szerint a kerékpáros szoftverfejlesztő GPS Tuner már évek óta résztvevője a kiállításnak, a cég fő terméke folyamatosan adatokat szolgáltat a bicikli akkumulátoráról és a felhasználó teljesítményéről is a navigációs funkciók mellett.

Emellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) startupok nemzetközi piacra lépését segítő InnoTrade programjának köszönhetően három magyar korai fázisú vállalkozás is bemutatkozhatott a CES-en. 

Az Apple eszközökhöz komplett kiegészítőt gyártó DoBox, amelynek termékeivel könnyedén összeköthetők a különböző Apple készülékek, más külső eszközökkel. A Sybrillo GoPro akciókamerákhoz fejlesztett távirányítható stabilizátort, a Chameleon pedig egy átfogó okos otthon platformot fejlesztett ki, amely kompatibilis a legtöbb gyártó különböző smart home eszközeivel.

A rendezvényszervező közölte azt is, hogy az idén ötvenedik alkalommal megrendezett gigantikus rendezvényen több mint 3800 cég mutatta be újdonságait, több mint 240 000 négyzetméternyi kiállítási területen. A kiállításon 175 000 szakember vett részt, közülük 55 000 az Egyesült Államokon kívülről érkezett. A világ legnagyobb cégei mellett idén rekordszámú, 600 startup is részt vett az eseményen. Az idei év legfontosabb hívószavai az 5G technológia, az önvezető autók, az okosváros megoldások, a kiterjesztett- és virtuális valóság, a robotika és mesterséges intelligencia voltak - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI