Trading

Tavaly növelte üzemanyag-eladását a Mol Románia

NRGreport | 2017.02.28. 13:45

Tavaly mind a gázolaj, mind a benzin eladását növelte a Mol Románia, amely több mint kétszáz kutat üzemeltet Romániában – közölte kedden a vállalat.

A gázolajból 477 ezer tonnát adtak el tavaly a 2015-ben értékesített 420 ezer tonnához képest, ami 13,5 százalékos növekedésnek felel meg. Benzinből 166 ezer tonnát értékesítettek az előző évi 151 ezer tonnához mérten, ez mintegy 10 százalékos növekedés.

A tavalyi negyedik negyedévben a gázolaj eladása 11 százalékkal, 122 ezer tonnára nőtt. A benzin eladása 5,1 százalékkal, 41 ezer tonnára bővült az egy évvel korábbi 39 ezer tonnához viszonyítva.

A Mol Románia január végén nyitotta meg a 207-ik töltőállomását a dél-romániai Krajován (Craiova) mintegy egymillió eurós beruházással. Ez a töltőállomás a dél-romániai Dolj megyében immár a hetedik, amelyet a Mol üzemeltet.

A Mol Románia vezetősége korábban közölte, hogy az idén 10-15 millió eurót szán beruházásokra. A vállalat piaci részesedése a kiskereskedelemben eladott üzemanyag volumenét tekintve 18,9 százalék, és ezzel az első három piaci szereplő között van Romániában.

  NRGreport
Címkék
#benzinkút   #Mol   #Mol Románia   #üzemanyag  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.