NRGreport
Menü

Duplájára nőtt a CNG-felhasználás Magyarországon

Tavaly 55 százalékkal nőtt a CNG-eladás Magyarországon, ami jelentős növekedés a 2015-ben értékesített mennyiséghez képest.

A tavalyi évben 55 százalékkal nőtt a CNG-értékesítése Magyarországon. A 2016-os egész évet tekintve összesen 12,4 millió köbméter bio- és földgáz üzemanyagot használtak fel járművek hajtására. Ez markáns növekedést mutat a gázüzemű közlekedés irányába, hiszen 2015-ben még 8,004 millió köbméter tiszta üzemanyag került értékesítésre. „A tavaly felhasznált CNG-nek köszönhetően 6000 tonna C02 légkörbe jutását sikerült elkerülni” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.

Az alternatív üzemanyagokkal hajtott járművek gyorsabb elterjedéséhez szükség van a megfelelő töltőinfrastruktúrára is.  Magyarországnak ebből a szempontból jelentős lemaradást kell behoznia, ugyanis 2016 év végén mindössze 10 nyilvános CNG-töltőállomás állt a járműtulajdonosok rendelkezésére. „A reális elterjedési forgatókönyv szerint 2020-ra mintegy 100 CNG-kút lesz országszerte, közöttük számos ponton cseppfolyósított földgázt (LNG) is lehet majd tankolni. Emellett elkészül a dunai hajózást tisztábbá tevő csepeli LNG-terminál is” – tette hozzá Domanovszky Henrik.

Az MGKKE intenzíven dolgozik annak érdekében, hogy a bio- és földgáz alapú tiszta üzemanyag rövidesen a távolsági áruszállításban is megjelenhessen, egyedüli valós alternatívát szolgáltatva a szektor számára. Az MGKKE hisz abban, hogy a korábbi évek töretlen növekedése - mely az elmúlt öt évben 50 százalék feletti éves bővülést eredményezett - 2017-ben és a rákövetkező években is tartható lesz.

Háttérinformáció:

A CNG 200 barra sűrített metángázt jelent, amely származása szerint lehet földgáz, vagy alternatív kitermelésű ún. kísérőgáz is. Továbbá származhat megújuló forrásból, a biogáz előállítás fontos alkotó részét értékes metángáz képezi, ez tisztítás után járműhajtására is alkalmas. Ipari előállítás szintén létezik, pl. a biomassza pirolízises feldolgozási folyamatában előállított szintetikus gázból tiszta metángáz is formálható, de az Audi által e-gas-nak nevezett, a megújuló áram transzformálásával előállított gáz is tiszta metán. A metán, kémiai képlete szerint CH4, az összes szénhidrogén molekula közül a legkedvezőbb molekula szerkezetet kínálja ahhoz, hogy az égéstérben a legkevesebb károsanyag fejlődjön és a legalacsonyabb üvegházhatású CO2 emissziót bocsássa ki. Számszerűen, dízel motoroknál akár 10 %-kal, benzinmotoroknál mintegy 25 %-kal kisebb kipufogó CO2 emissziót okoz. A megújuló forrásból származó metán esetén, az alapanyag és a technológia függvényében a légkörbe jutó új üvegházhatású gáz mennyisége még sokkal alacsonyabb, akár nulla közelébe is csökkenhet. Mindeközben a metángázzal hajtott motorok PM (PM10, PM2,5 egyaránt) szilárd részecske kibocsátása szinte nulla, NOX kibocsátása pedig a legkorszerűbb dízelmotorok kibocsátásának mindössze néhány százalékát nyújtja. Nem utolsó sorban, haszonjárműveknél és buszoknál van komoly jelentősége az akár 5 dB-lel alacsonyabb üzemi zajszintnek, ami kevesebb, mint fele akkora zajterhelést jelent. Ez az autógáz nem az az autógáz, amelyet LPG néven széles körben használnak ma Magyarországon is és elsődleges alapanyagául a propán, valamint bután gázok elegye szolgál és elsődlegesen a kőolaj finomítás egy termékeként kerül a töltőhelyekre. 

Forrás: NRGreport