NRGreport
Menü

Újra fizethet osztalékot az RWE

A német közszolgáltató közölte, hogy a 2017-es eredmények után várhatóan 50 centes osztalékot fizethetnek ki a törzsrészvényeseknek, miután a 2015-ös, illetve a 2016-os eredmények után is felfüggesztették a törzsrészvényekre való kifizetést.

Az eredményeket illetően az árbevétel tavaly kismértékben, 48,1 milliárd euróról 45,8 milliárd euróra csökkent – derül ki a társaság 2016-os éves beszámolójából. Az egyszeri tételektől megtisztított EBITDA 23%-kal 5,4 milliárd euróra esett vissza, míg a tisztított üzemi eredmény 20%-kal 3,1 milliárd euróra olvadt.

Az RWE nettó eredménye a 2015-ös -177 millió euróval szemben 5,7 milliárd eurós veszteséget mutatott, amely nagyrészt az erőmű portfólió átértékelésével (4,3 mrd euró), valamint a nukleáris energiaalaphoz való hozzájárulás 35%-os emelkedésével (1,8 mrd euró) magyarázható – az Equilor Befektetési Zrt. szakértői szerint. A nettó veszteség 1949 óta nem látott mértékű lett, melyről az RWE már február végén beszámolt. Az egyszeri tételek nélkül az RWE nettó eredménye 1,1 milliárd euróról 777 millió euróra zsugorodott.

A számok nem okozhatnak nagy meglepetést, hiszen erről már előzetesen jelentett a társaság. Az előrejelzéseket tekintve optimista a menedzsment, hiszen a tisztított EBITDA legrosszabb esetben is stagnálhat idén, de akár 5,7 milliárd euróra is emelkedhet. A tisztított nettó eredmény 1,0-1,3 milliárd euróra duzzadhat, míg a piaci konszenzus 810 millió eurót mutatott. Az RWE sikeresnek értékelte az innogy tőzsdei kibocsátását, mellyel a cég adósságállománya is csökkent.

Forrás: NRGreport