NRGreport
Menü

Kiszáll egy tulajdonos a Mol-ból

A cseh CEZ bejelentette, hogy eladta a Mol-ban lévő részvénycsomagját és visszavásárolná az olajcég részvényeire váltható kötvényeit. A bejelentés hatására esik a Mol-papírok árfolyama. 

A csehországi CEZ energetikai cég megvált a birtokában lévó mintegy 7,2 millió darab Mol-részvénytől. A bejelentés miatt esnek a Mol részvényei a tőzsdei nyitást követően - írja a Napi.hu.  

A CEZ ezzel párhuzamosan azt is közölte, hogy visszavásárolná az általa még 2014-ben kibocsátott, Mo-részvényekre váltható és 2018 januárjában lejáró 450 millió euró névértékű kötvényeit. Az Euilor reggeli hírlevele szerint a kötvénytulajdonosok csütörtök délután 5 óráig élhetnek a felajánlással. 

Az Euilor elemzői szerint a lépés nem volt váratlan, a Mol jegyzett tőkéjének 7,5 százalékát kitevő pakett eladására már a CEZ tavalyi eredményének publikálásakor számítani lehetett. Az elemzők szerint a nagy kérdés az, hogy a Mol maga is részt vesz-e az akcióban, azaz vásárol-e saját részvényeiből. 

Az Erste Ertse Befektetési Zrt. elemzői a lapnak kiemelték, hogy a CEz saját bevallása szerint csak minősített befektetőknek adott el a papírokból. A cég elemzői szerint a hír hatására mindenképpen esik majd a Mol-papírok árfolyama. A csütörtöki nyitást követően 19600 forintig csökkent az árfolyam, de 11 óra után már ismét 19 900 forint közelében járt. Az Erste elemzői pozitívnak ítéli a részvény kilátásait és fenntartják a 25 900 forintos célárfolxamot - írja a Napi.hu.

Forrás: Napi.hu, NRGreport