Fenntarthatóság

Lendületet kaphat a hazai alternatív üzemanyag infrastruktúra fejlesztése

NRGreport | 2017.04.12. 14:27

Hazai CNG és LNG töltőinfrastruktúra fejlesztésére 30 millió euró uniós forrás érkezik Brüsszelből, ami éppne annyi, mint amennyiben a többi kohéziós országból érkezett projektek együttesen részesültek.

Az Európai Unió közlekedésinfrastruktúra fejlesztésére 2014-2020 közötti időszakban 22 milliárd eurós összeget biztosít a tagállamok számára. Ebből az első két évben 19,3 milliárd eurót kötöttek le a pályázók. „300 milliót kötöttek le az innovációs, vagyis zömében az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának fejlesztésére. Az MGKKE vezetésével benyújtott projektjeink ennek az összegnek 10 százalékát szerződték le, vagyis 30 millió euró érkezik Brüsszelből CNG és LNG töltőinfrastruktúra fejlesztésre, ami pont annyi, mint amennyit a többi kohéziós országból érkezett projektek együttesen el tudtak vinni” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, az Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) közös érdekű közlekedésinfrastruktúra fejlesztési forrásként elkülönített 22 milliárd eurós összeg csaknem 90 százalékát, 19,3 milliárd € szerződött le a 28 tagállam pályázója, összesen 452 fejlesztési tervre. A kereslet óriási volt a források iránt, hiszen az első évben a rendelkezésre álló források három, míg a második évben a források több mint kétszeresét pályázták meg. Az innováció és új technológiák a meghirdetett keret nem egész 5 százalékát tehették volna ki a kiírások összetett feltételrendszere szerint. Az első két évben 300 millió eurónyi támogatást sikerült az e témakörbe tartozó pályázatoknak elérni.

Az elsősorban, de nem kizárólag alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának fejlesztését előmozdítani hivatott csomag a bio- és földgáz alapú közlekedés kiépítésére a támogatási összeg 62 százalékát fordítja, míg az elektromos töltőpontok 18 százalékkal részesedtek. A Magyarországon még hiányzó, de a vonatkozó stratégia szerves részét képező alternatív energiahordozó, a hidrogéngáz töltőinfrastruktúra fejlesztése is számottevő méreteket ölt Európa más részein, hiszen 11 százaléknyi forrást kötöttek le rá.

Csaknem minden közlekedési szektornak juttat LNG-t a CEF forrás, tengeri hajózásra 11 százalék, belvízi hajózásfejlesztésre a 300 millió 17 százaléka érkezett. Kizárólag közúti LNG és CNG infrastruktúra fejlesztésére a források 30 százaléka jut, miközben több szektor együttes LNG ellátására a források további 4 százalékát fordítja a CEF.

Vízi, közúti és vasúti fejlesztések

Magyarország az első két évben sikeresen pályázta meg a számára elkülönített kohéziós kereteit, ugyanis az elérhető összeg 99,2 százalékát, mintegy 1070 millió eurót szerződött le. A jellemzően nagy vasúti és közúti fejlesztések mellett légiforgalmi és hajózást segítő projektek is szép eredménnyel járulnak hozzá hazánk fejlődéséhez, versenyképességének emeléséhez. A három nyertes innovatív projektet a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület nyújtotta be a kormány támogatásával. Eredményeként 6 darab töltőállomás jön létre közúti CNG és LNG járművek számára, egy LNG töltőpont a dunai hajózást támogatandó és a lehetőség nyílt egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján 39 CNG töltőpontot létrehozni. „Ezekkel a fejlesztésekkel lendületbe hozhatjuk a Magyarországon évtizedes lemaradásban lévő gázalapú közlekedést. Sikereink egyértelműen visszaigazolták az alapításunkkor megfogalmazott célokat, hiszen széleskörű szakmai összefogást terveztünk annak érdekében, hogy a hazánkban elmaradt g-mobilitás fejlődése útjára induljon” – tette hozzá a figyelmet az MGKKE elnöke. 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.