Fenntarthatóság

Van még pénz fűtéskorszerűsítésre

NRGreport | 2017.06.07. 10:07

Cáfolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy az Otthon Melege Program június 6-án indított, fűtéskorszerűsítésre meghírdetett páyázatán már lekötötték volna az érdeklődök az egész 3,5 milliárdos keretet.

Az Otthon Melege Programban hazai költségvetési forrásból meghirdetett fűtéskorszerűsítési alprogramot óriási érdeklődés kíséri, 24 óra alatt több mint 3 500 pályázatot nyújtottak be mintegy 2 milliárd forintos támogatási igénnyel – tudatta közleményben az NFM. A 3,5 milliárd forintos keretösszegből jelenleg még további 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás a lakosság rendelkezésére áll.
 
Teljesen alaptalan tehát a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) tegnapi közlése, mely szerint a keretösszeget perceken belül túligényelték volna. A szervezet és a valótlan állítást kritikátlanul átvevő sajtóorgánumok súlyosan félrevezetik a lehetséges pályázókat, a közvéleményt. A családi házak és társasházi lakások fűtéskorszerűsítéséhez támogatást biztosító alprogramban a kiíró továbbra is várja a pályázatokat elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül.


 
Az alprogram keretében a beruházással érintett családi házban vagy egyedi fűtési rendszerrel rendelkező társasházi lakásban tulajdonjoggal rendelkező természetes személyek igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást új kondenzációs kazán beépítésére és a kiegészítő költségekhez (pl.: kéményátépítés, radiátorok cseréje, fűtési csőhálózat korszerűsítése). A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 40 százaléka, de legfeljebb 700 ezer forint.
 
A szén-dioxid kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételek terhére biztosított 3,5 milliárd forintos forrás várhatóan 6-9 ezer épület, lakás fűtési rendszerének korszerűsítéséhez járulhat hozzá. Az első napon benyújtott pályázatok alapján az átlagos támogatási igény 500 ezer forint körül alakult.
 
Az Otthon Melege Programról hivatalos, megalapozott tájékoztatás a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet. Nonprofit Kft. oldalán található. Ezúton hívjuk fel a MEHI figyelmét, hogy ha a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett lakossági energiahatékonysági program alprogramjairól szándékoznak írni, a hiteles tájékoztatás érdekében keressék meg a tárcát – írták közleményükben.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.