NRGreport
Menü

Aszódi: Paks 2. hazai munkahelyeket is teremt

Több szempontból is fontosnak nevezte Aszódi Attila a Paks II. projektben a magyarországi vállalkozások részvételét. Ez szavai szerint munkahelyeket teremt, illetve tart meg, emellett adóbevételt generál és élénkíti a magyar gazdaságot. 

A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán este  kiemelte: a magyar cégek egy része már most megfelel a beszállítókkal szemben támasztott követelményeknek, mivel régóta atomenergetikai projektek beszállítói, így rendelkeznek a megfelelő tudással, minősítéssel. Vannak azonban olyan cégek is, amelyeknek erre fel kell készülniük - jegyzete meg. 
Hangsúlyozta, hogy a beszállítóknak a fővállalkozóval kell szerződniük, és a megfelelő tudás megszerzéséhez szükséges programokat is a fővállalkozó biztosítja.

Aszódi Attila ismertette: megszületett a környezetvédelmi és a telephely-engedély is, mindkettő jogerős. A következő időszak legfontosabb feladata a létesítési engedély megszerzése, ez után pedig megkezdődhet az építkezés. Ahhoz azonban, hogy ezt az építkezést ki lehessen szolgálni, háttér infrastruktúrát kell létrehozni, és ennek  megépítését is engedélyeztetni kell - mondta.

Aszódi Attila emlékeztetett: született egy kormányhatározat arról, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt-nek (a Paks I. társaságnak) kell előkészítenie ezt a területet, ezek a tervezési feladatok elindultak, ennek befejezésével kezdődhet meg a terület letisztítása, például az ott lévő távvezetékektől. A turbinatender június 2-i visszavonása a beruházás megvalósítását nem akadályozza, a fővállalkozó azt közölte, hogy hamarosan újra kiírja a tendert. Nincs késlekedés, a beruházás halad előre - szögezte le az államtitkár.

Forrás: MTI