NRGreport
Menü

Kínai szigor a német autógyáraknak

Jövőre már az eladások 8 százalékát az elektromos autóknak kellene kitenniük. 

Kína nem enged a németeknek. Angela Merkel legutóbbi kínai látogatásán a kínai elnökkel még olyan megállapodást kötött, amely némileg lazább szabályozást jelent a német autógyártóknak az eredeti tervekhez képest. 

A kínai kormány terve alapján a külföldi - ebben az esetben a német - autógyártók eladásainak bizonyos százalékát kötelezően az elektromos autóknak kell kitennie, amely 2018-tól lépne életbe. Merkel és stábja azon dolgozott, hogy ezt a törvénytervezet egy évvel később, 2019-re legyen hatályos, a két fél közti megállapodás pedig ezt erősítette. 

Most azonban a kínai kabinet mégis úgy döntött, hogy tartják magukat az eredeti elképzelésekhez. Ennek alapján a gyártóknak 2018-ban az eladások 8%-át elektromos autóknak kell kitenne, 2019-re 10%-át, míg 2020-ra 12%-át. A szabályozás egészen pontosan a bevétel és az elektromos/hibrid autók kreditének arányát vizsgálja. A gyártóknak kiosztott kredit mértéke attól is függ, hogy tisztán elektromos autót, vagy hibridet adnak el, ugyanis az előbbiért több kredit jár - írja az Equilor.

Forrás: Equilor