Fenntarthatóság

Éghajlatkutató: 70 százalékkal kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást

NRGreport | 2017.06.27. 11:23

Mika János éghajlatkutató szerint nagyon kedvező folyamat indult el 2014-ben, megállt a széndioxid-kibocsátás növekedése, de ez is "60-80 százalékkal több, mint amennyit a természet fel tud dolgozni". Ezért vissza kell fogni a kibocsátást 70 százalékkal ahhoz, hogy a szén-űdioxid-koncentráció állandóvá váljon.

Az éghajlatkutató az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta: a levegő hőmérséklete gyorsuló ütemben nő 2014 óta, ezt megelőzően 12 évig lassan, "éppen hogy mérhetően" nőtt, az óceán melegedett gyorsabban. 

Hangsúlyozta: a jelenlegi geofizikai ismeretek alapján a felmelegedésnek nem szabad elérnie a három fokot, abban az esetben ugyanis vissza nem fordítható folyamatok következhetnek be, amit meg kell akadályozni. Például ha a Déli-sark jégtakarójának víz alatti része megolvad, öt méter tengerszint-emelkedés következne be – mondta.

A 2015-ös párizsi megállapodás megerősíti azt a célt, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak másfél fokos legyen.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.