A Deepwater Horizon olajplatform 2010-es balesete után az óceánba került 4 millió hordónyi olaj jelentős részét egy újonnan felfedezett baktériumfaj bontotta le. 

Az Egyesült Államok különböző egyetemein és intézeteiben dolgozó tudósok bejelentették, hogy felfedeztek egy új, a természetben előforduló vízalatti baktériumot, amely gyakorlatilag felfalta a Deepwater Horizon olajfúrótorony balesetekor az óceánba került olajmennyiség jelentős részét. 

Az újonnan felfedezett mikroba minden jel szerint segített csökkenteni a világ egyik legnagyobb környezetszennyezési eseményének hatásait. A kutatók által készített jelentés arra is választ ad, hogy a jövőben miként kell majd védekezni a hasonló balesetek hatásai ellen. 

2010 áprilisában hatalmas robbanás rázta meg a Mexikói-öbölben működő Deepwater Horizon olajfúrótornyot. A robbanás következtében 11 munkás vesztette életét és több mint 4 millió hordónyi nyersolaj került az óceán vizébe nagyjából másfél kilométerrel a vízfelszín alatt. 

A mentési munkálatok során több millió tonna kémiai anyagot szórtak az óceán vizébe, hogy elősegítsék az olaj lebontását.  Korábbi kutatások azt állították, hogy ezekkel a kémiai anyagokkal tulajdonképpen lelassították a mikrobák természetes képességét az olaj lebontására. A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban hétfőn publikált új tanulmány ugyanakkor bebizonyította, hogy a vízbe kerülő kémiai anyagok parányi cseppekre bontották az olajfoltot, aminek következtében az nem tudott a vízfelszínre kerülni, hanem megrekedt a felszín alatt. Az így kialakuló háromdimenziós olajfelhőhöz pedig könnyebben hozzáfértek azok a baktériumok, amelyek mélyen az óceán vizében élnek. Az óceánba kerülő teljes mennyiség nagy része alakult át ilyen olajfelhővé és csak kisebb részei kerültek a vízfelszínre, vagy süllyedtek le az óceán fenekére. 

A mikrobák pontos mennyiségét nehéz meghatározni – mondta Gary Andersen, a Kaliforniai egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók mintákat gyűjtöttek a fúrótorony körüli vizekből és számítógépes szimulációval vizsgálták meg, mi is történhetett pontosan a szennyezett területtel a balesetet követően. 

Az elemzések kimutattak egy speciális, domináns baktérium fajtát, a Candidatus Bermanella macondoprimitus-t, amelynek a jelenlétét a korábbi vizsgálatok nem jelezték. A kutatók kikövetkeztették a baktériumfaj génállományát és meghatározták azokat a géneket, amelyek felelősek az olaj több komponensének lebontásáért. 

Andersen szerint így az is meghatározható, hogy mely más baktériumfajtákban találhatók hasonló gének, sőt az is, hogy ezek a gének az olaj pontosan mely komponensei ellen hatásosak. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a gyorsan szaporodó baktériumfajták a vízbe kerülő kémiai anyagok ellenére végezték munkájukat, így a korábbi állítások ezen anyagok negatív hatásairól nem állják meg helyüket. 

Andersen szerint az eredmény ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ezt a baktériumtörzset a világ bármely pontján be lehetne vetni a hasonló olajszennyezések hatásainak mérséklésére, ugyanis az élőlény nem mozdítható el saját ökoszisztémájából és laboratóriumi körülmények között sem lehet tenyészteni. Arra viszont van lehetőség, hogy a Mexikói-öbölben szerzett tapasztalatok alapján, hasonló módszerekkel meg lehet találni azokat a helyi baktériumofajtákat, amelyek képesek az olaj egyes komponenseinek lebontására. 

A kutatók vitáznak arról, hogy a Deepwater Horizonból az óecánba került olaj mekkora része szennyezi még mindig a környezetet, minden esetre látható jelei már nincsenek az olaj jelenlétének a Mexikói-öböl vízében – mondta Andersen. A vízfelszínre került olaj ugyanakkor lassabban oldódik fel és nehéz megmondani, hogy mekkora mennyiség került a tenger fenekére. Minden esetre a vízi élővilág újjáéledt a területen, a halászat is újraindult, tehát kézzel fogható a javulás – mondta a kutató a CNBC-nek adott interjújában.