NRGreport
Menü

Szolidan égettük az energiát

Visszafogottan, 1 százalékkal nőtt a világ energiafogyasztása az elmúlt évben. Ennél is kedvezőbb hír, hogy a széndioxid-kibocsátás mindössze 0,1 százalékkal emelkedett.

A globális energiafelhasználás 2016-ban 1 százalékkal nőtt, a 2015-ös 0,9, és a 2014-es szintén 1 százalékos bővülést követően, ami elmarad az utóbbi tíz év 1,8 százalékos átlagától - derül ki a British Petroleum energiáról készült, szokásos éves jelentéséből. Ahogy 2015-ben, a növekedés valamennyi régióban alacsonyabb volt az átlagnál, kivéve Európát és az Eurázsiai térséget. Kína energiafogyasztása 1,3 százalékkal bővült 2016-ban. A 2015-2016-os kétéves ciklusban a legalacsonyabb volt a növekedés 1997-1998 óta. Ennek ellenére Kína továbbra is a legmagasabb növekedési ütemet produkálja immár 16-dik éve.

Örvendetes hogy, széndioxidból mindössze 0,1 százalékkal került több a légkörbe tavaly. A 2014-2016 közötti három éves időszakban a kibocsátás növekedése a legalacsonyabb volt 1981-1983 óta. 

A Brent olaj hordónkénti átlagára 43,73 dollár volt 2016-ban, majdnem 10 dollárral elmaradva a 2015-ös 52,39 dolláros szinttől, 2004 óta nem volt annyira olcsó az olaj, mint tavaly. A kőolaj maradt továbbra is a világ vezető fűtőanyaga, a világ energiafogyasztásának egyharmadát teszi ki. A globális olajfogyasztás 1,6 millió hordóval volt magasabb a megelőző évinél, az 1,6 százalékos bővülés második éve haladta meg az elmúlt tíz év 1,2 százalékos átlagát. A növekedésből Kína és India vette ki részét a legnagyobb mértékben, előbbi 400 ezer, utóbbi 330 ezer hordóval fogyasztott több olajat, mint 2015-ben. 

Földgázból 63 milliárd köbméterrel több fogyott 2016-ban, a 1,5 százalékos növekedés viszont elmarad az utóbbi tíz év 2,3 százalékos átlagától. Az Európai Unióban 30 milliárd köbméterrel, 7,1 százalékkal ugrott meg a felhasználás, ami 2010 óta a legmagasabb ütem, a legnagyobb visszaesést viszont Oroszország könyvelhette el, ahol 12 milliárd köbméterrel kevesebb gázt fogyasztottak. 

A globális szénfogyasztás visszaesése 53 millió tonna olajegyenértéknek (mtoe) felelt meg tavaly, 1,7 százalékkal elmaradva 2015-től, s már második éve csökkenő értéket mutatva. A szén aránya a globális energiafogyasztásban 28,1 százalékra esett, ami a legalacsonyabb mérték 2004 óta. Az Egyesült Államokban a szénfelhasználás 8,8, Kínában 1,6 százalékkal mérséklődött egy év alatt, az Egyesült Királyságban pedig a rekord szinthez képest 52,5 százalékkal fogyasztottak kevesebbet. 

A megújuló energiatermelés (víz nélkül) 14,1 százalékkal növekedett 2016-ban, ami ugyan elmarad az utóbbi tíz év átlagától, de a növekmény ugyanakkor rekord szintű, 53 millió tonna olajegyenértéknek felel meg. A szél a megújuló energiaforrások növekményének több mint a felét tette ki, a napenergia a harmadát tette ki, annak ellenére, hogy utóbbi részesedése csak 18 százalék. 

A globális nukleáris energiatermelés 1,3 százalékkal (9,3 mtoe) volt magasabb az egy évvel korábbinál, a növekmény 24,5 százalékát Kína adta.

A vízerőművek áramtermelése 2,8 százalékkal (27,1 mtoe) volt magasabb, a legnagyobb növekedést Kína (10,9 mtoe), az Egyesült Államok (3,5 mtoe) érte el, míg a legnagyobb visszaesést Venezuela szenvedte (-3,2 mtoe) - záródott a jelentés.

Forrás: NRGreport