NRGreport
Menü

Zöldülnek a Veszprém megyei közhivatalok

Összesen 26 épület energetikai korszerűsítését végzik el 1,3 milliárd forintért.

Egymilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el 2016-ban a Veszprém Megyei Kormányhivatal a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) vonatkozó kiírásán a feladatellátást szolgáló épületek korszerűsítésére. Ez az összeg egy 2016 decemberében megjelent kormányhatározatnak köszönhetően további 300 millió forinttal bővült, így összesen 26 épület energetikai korszerűsítése valósulhat meg az idei év végéig. Az első körben 3 pápai épület újult meg, köztük a Pápa Fő utca 12. szám alatt található Járási Hivatal. 

Takács Szabolcs kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal felmérte, mely épületek felelnek meg a pályázati kiírásban megfogalmazott céloknak, így esett a választás hat veszprémi, három pápai, három tapolcai és egy balatonfüredi épületre. A három pápai középületre 130 millió forintot költött a kormányhivatal. A legfőbb cél az energiatakarékosság, a költséghatékony működtetés biztosítása, és a környezet megóvása. Lényeges szempont az is, hogy az állampolgárok adóforintjaiból minél kevesebbet kelljen a közigazgatás működtetésére fordítani -  derült ki a Veszprém Megyei Kormányhivatal beszámolójából.

Forrás: NRGreport