NRGreport
Menü

Több hulladékból kellene bioüzemanyagot gyártani

Egy a brit kormány számára készült jelentés szerint szükséges a bioüzemanyagok arányának növelése az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében, de előállításuknál nagyobb mértékben kell támaszkodni a hulladékok, melléktermékek feldolgozására.

A Royal Academy of Engineering által készített jelentés támogatja a bioüzemanyagok fokozott használatát, de arra is figyelmeztet, hogy bizonyos termékek előállítása összességében szennyezőbb, mint a fosszilis üzemanyagok alkalmazása. A bioüzemanyagok nagyobb mértékű használata azért indokolt, mert az elkövetkező évtizedekben a légiközlekedésben és a hajózásban nem kiválthatók a folyékony üzemanyagok - áll a brit kormány számára készült jelentésben. A Királyi Mérnöki Akadémia beszámolója azonban azt állítja, hogy egyes bioüzemanyagok, mint például az élelmiszer-alapanyagokból gyártott dízel, jobban szennyeznek, mint azok a fosszilis tüzelőanyagok, amelyeket helyettesítenek. Ezért a jelentés szerint a növekvő bioüzemanyag-termelésnek nagyobb mértékben kell hasznosítania a hulladékokat, például a használt étolajat és a fatörmeléket. 

Tíz évvel ezelőtt a bioüzemanyagokat ideálisnak, alacsony széndioxid-kibocsátásúnak értékelték, alkalmasnak a folyékony fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésére a közlekedés számára. Gondot jelentett ugyanakkor, hogy az élelmiszernövényekből előállított első generációs bioüzemanyagok felhajtották élelmiszerárakat, és ha előállításuk valamennyi tényezőjét figyelembe vették, kiderült, több károsanyag-kibocstással jártak. 

Az új jelentés több mint 250 elemzést felhasználva értékelte a bioüzemanyagok világméretű hatásait, beleértve azt is, hogy az élelmiszeralapú bioüzemanyagok iránti kereslet hogyan járul hozzá az erdők és a tőzegterületek megsemmisítésére, amikor a gazdák további területeket vonnak be a növények termesztésébe. A kutatók azt találták, hogy a pálmaolaj, szójabab, repcemag és napraforgó alapú bioüzemanyag előállítása nagyobb széndioxid-kibocsátással járt, mint a dízel, ha a földhasználat valamennyi körülményét figyelembe vették. És akkor még nem beszéltünk az élőhelyek elvesztéséből származó károkról. Indonéziában például a Lauser Nemzeti Parkkal határos Aceh területen orángutánok, orrszarvúak, szumátrai tigrisek és elefántok százait gyilkolták le, amikor pálmaültetvény számára írtottak ki őserdőt ez év márciusában.

De nem jobb a helyzet a bioetanol esetében sem, ha azt kukoricából, búzából, cukornádból vagy cukorrépából állítják elő, akkor sem érhető el az előírt 50 százalékos kibocsátás-csökkentés, ha a földhasználat valamennyi tényezőjét figyelembe vesszük, különösen igaz ez a búza esetében.

Ezzel szemben a gazdaságokból és az erdőgazdálkodásból származó hulladékok, valamint használt hulladékolajok feldolgozása mindig csökkenti a széndioxid-kibocsátást a fosszilis tüzelőanyagokhoz képest. Bizonyos esetekben, például a kukoricacsuhé és kukoricacsövek felhasználása esetén már közelíthető a nulla emisszió.

Az Egyesült Királyságban az előírások szerint az üzemanyagoknak 4,75 százalékban kell tartalmazniuk biokomponenst, az európai uniós célkitűzés, hogy ezt az arányt 10 százalékra növeljék 2020-ra, ami a jelentés szerzői szerint nem tartható. "A 2020-as célt sem az Egyesült Királyságban, sem máshol nem fogják elérni" - mondta Nilay Shah, a londoni Imperial College professzora, aki szerint reálisan 5-10 évre lenne szükség.

Az elektromos autók gyors növekedése ellenére Shah szerint a bioüzemanyagok használata fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás kezelésében, mivel a légi járművek, a hajók és a tehergépjárművek számára nem állnak rendelkezésre igazi alternatívák a folyékony üzemanyagokkal szemben. 

James Beard, klímaváltozásal és energiával foglalkozó szakember a World Wildlife-ban azt mondta: "A nem fenntartható módon előállított bioüzemanyagok több kárt okozhatnak, mint hasznot. De nem minden bioüzemanyag rossz. Korszerű bioüzemanyagokra olyan ágazatokban van szükség, amelyeben bonyolult az emisszió csökkentése, ilyen például a repülés." Másképp vélekedik John Sauven, a Greenpeace UK ügyvezető igazgatója, aki szerint, miközben jószándékkal indult a bioüzemanyagok részarányának növelése, rossz irányba fordultak a dolgok a földhasználat miatt. A kibocsátás csökkentésének sokkal megbízhatóbb módja az energiahatékonyság növelése, az elektromos autók elterjedése, a mobilitás más módjai, minthogy az emberek üzemanyaggal töltsék az autóikat - olvasható a The Guardian cikkében.

Forrás: TheGuardian