NRGreport
Menü

Az orosz energiaszektort is érintik az új amerikai szankciók

Donald Trump amerikai elnök szerdán  aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot, de ezt követően jelezte, hogy azt jelentős mértékben "elhibázottnak" tartja, és  alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd. 

Donald Trump zárt ajtók mögött írta alá - és emelte ezzel törvényerőre - a múlt héten a kongresszus mindkét háza által elsöprő többséggel megszavazott szankciós törvénycsomagot. A képviselőház kedden 419:3 arányban, a szenátus pedig csütörtökön 98:2 arányban voksolt a törvénycsomagra.

Az Oroszország elleni új gazdasági szankciókat a tavalyi amerikai választási folyamatba történt, Moszkva által cáfolt  orosz beavatkozással, valamint a Krím-félsziget 2014-ben történt bekebelezésével és Moszkva Szíriában játszott szerepével indokolták a törvényhozók. Emellett új szankciókat szavaztak meg Irán és Észak-Korea ellen is. 

A törvénycsomag egyik  fontos cikke  megköti az elnök kezét, s korlátozza őt abban, hogy  a szankciókat egyoldalúan, saját jogkörében feloldja. A törvény előírja ugyanis, hogy az elnöknek minden olyan  döntése előtt, amely "az amerikai külpolitikában jelentős változást hoz",  jelentést kell írnia és engedélyt kell kérnie a kongresszustól.

Rex Tillerson külügyminiszter  elpző nap  újságíróknak kifejtette, hogy Donald Trump "nem nagyon örült" annak, ahogyan a kongresszus megfogalmazta a törvénycsomagot. 

Az elsősorban az orosz energetikai szektort érintő, az Európai Unió bírálatát és Moszkva ellenintézkedéseit is kiváltó szankciók aláírása után Donald Trump közleményt adott ki. Ebben leszögezte: tiszteletben tartja a kongresszus döntését, de alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd. 

Az elnök szerint a törvény "jelentős mértékben elhibázott", abban  a  kongresszus olyan alkotmányellenes intézkedéseket is rögzített, amelyek szűkítik az elnöki hatáskört. A közleményben Trump reményét fejezte ki, hogy a kongresszus tartózkodik majd "az elhibázott törvény" alkalmazásától, mert ez akadályozná az európai szövetségesekkel történő együtműködést az ukrajnai konfliktus megoldása ügyében. Az elnök ugyanakkor leszögezte: pártfogolja "a teheráni és phenjani lator államok megbüntetését szolgáló kemény intézkedéseket". 

A közleményben az amerikai elnök - kifogásai megfogalamazása mellett - hangoztatta: "problémái ellenére is, a nemzeti egység érdekében" aláírta a törvénycsomagot, és aláírásával világossá teszi azt is, hogy "az Egyesült Államok nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba" és szövetségesei oldalán "fellép Oroszország  felforgató tevékenysége" ellen.

Forrás: MTI