NRGreport
Menü

Utcahosszal veri a mezőnyt Amerikában a Tesla

Az idei év első hat hónapjában az Egyesült Államokban értékesített elektromos autók 45 százaléka valemelyik Tesla modell volt. A Statista.com alábbi infografikájában az amerikai elektromosautó-piac alakulását követheti nyomon.

A Tesla a magánbefektetőknek szánt bóvlikötvények eladásával szeretne mintegy 1,8 milliárd dollárnyi tőkéhez jutni, amit a Model 3 középkategóriás autó gyártásának felfuttatására fordítana. A Moody's hitelminősítő szerint az új modell piacra dobása jelentős hitelkockázati tényezőt jelent a cég számára és a Model 3 sikerén múlhat a vállalat jövője is. A Moody's arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyártás gyors növekedése, a vetélytársak - elsősorban a General Motors - által támasztott verseny és az olyan új szereplők megjelenése a piacon, mint az Apple, azt eredményezhetik, hogy a Teslának 2018-ban is jelentős tőkebevonásra lesz szüksége. 

Bizakodásra adhat okot ugyanakkor, hogy az Egyesült államokban továbbra is erős a kereslet a Tesla autói iránt - a Mood's által összegyűjtött és a CNBC által publikált adatok alapján. Ezekből kitűnik, hogy az amerikai piacot két modellel is a Tesla vezeti. Amint az a Statista.com alábbi infografikáján is látszik, az idei első félévben az amerikai elektromos autó eladások 45 százalékát a cég két autója, a Model S és a Model X adta.

A Model 3 és ezen keresztül a Tesla sorsa a Moody's szerint sokkal inkább függ az elektromos autók iránti kereslet alakulásától, mintsem a piaci versenyhelyzettől. A Tesla 2018-ban mintegy 500 ezer darab Model 3 gyártását tervezi és ezeket az autókat egy olyan piacon szeretné értékesíteni, ahol 2016-ban összesen 85 ezer autó fogyott. A Moody's szerint a Model 3 eladásai 2018-ban 300 ezer darab körül lesz, ami nemcsak azt jelentené, hogy valós piaci igény van az autóra, hanem azt is, hogy ezt az igényt a Tesla hatákonyan és tartósan is ki tudja elégíteni. Abban ugyanakkor minden elemző egyetért, hogy a jövő év meghatározó lesz nemcsak a Tesla, hanem általában az amerikai elektromosautó-piac számára is.

Infographic: Tesla Dominates The U.S. Electric Vehicle Market  | Statista You will find more statistics at Statista

Forrás: Statista.com