NRGreport
Menü

Pilótákkal alkudozik a Ryanair

Csődeljárás alá vont légitársaságoktól eddig 200 pilótát tudtak átcsábítani.

A Ryanair mindent elkövet, hogy enyhíteni tudja a következő időszakban a pilóták tömeges szabadságolása miatt kialakult válságos időszakot. A hétvégén a vállalat arról számolt be, hogy többek között a csődeljárás alá vont brit Monarch-tól, a német Air Berlintől, valamint az olasz Alitaliától sikerült több mint 200 pilótát magához csábítania. Ennek ellenére szeptembertől a következő év elejéig terjedő időszakban összesen 20 ezer járat kerül eltörlésre, mely közel 700 ezer utast fog érinteni. Európa legnagyobb fapados légitársaságának a problémáit tovább fokozza, hogy az újonnan felvett pilóták jelentős, közel 20%-os béremelést követelnek (ez 150 ezer fontos alapfizetést jelentene), amely további nyomás alá helyezheti a részvény értékeltségi szintjét, ami augusztus óta már így is 20%-ot zuhant - írta az Equilor.

Forrás: Equilor