NRGreport
Menü

Csökkent az E.ON bevétele

A működésből származó eredmény is szerényebb lett a tavalyinál.

Közzé tette harmadik negyedéves gyorsjelentését az E.ON. A legfontosabb eredménysorokat vizsgálva azt láthattuk, hogy a bevétel, valamint a működésből származó eredmény is éves bázison csökkenést mutatott, ami alapvetően az áram kiskereskedelmi árának csökkenésével magyarázható. A vállalat riportjában megerősítette a 2017-re vonatkozó várakozásait, ami szerint a nettó eredmény 1,2-1,45 milliárd euró között alakulhat. A befektetők azt az üzenetet is megkapták a pénzügyi igazgatótól, hogy az E.ON jó úton halad afelé, hogy az osztalékot növelni tudják a jövőben. A német vállalat a tőkeszerkezetét is javítotani tudta a jelentés szerint, hiszen hitelállományát az elmúlt 9 hónapban majd 7 milliárd euróval csökkenteni tudta, így az állomány 20 milliárd euró alá csökkent.

Forrás: Equilor