Trading

További tőkebevonás kell a Teslának

NRGreport | 2017.11.21. 08:18

Elon Musk ismét pénzt kér a befektetőitől. A kissé cinikus felütés mögött a Model 3 gyártási bukdácsolása, a túlzottan ambíciózus értéketítési számok és természetesen a vállalat pénztermelő képessége áll, melyek egyelőre nem állnak összhangban. 

A Tesla nemrég dobta be a köztudatba az új Roadster érkezését, melyből az első 1000 darab rögtön gyűjtői kollekció lehet, nem kevesebb, mint 250 ezer dollárért (66,3 millió forintért). Ahogy a Model 3 esetében, most is foglalózni lehet az autókat 5000 dollárért cserébe, de ezt követően további 245 ezer dollár megfizetésére kötelez a Tesla 10 napon belül, ha a gyűjtői darabok egyikére fáj a fogunk – írja az Equilor. 

A sima Roadster ára 200 ezer dollártól indul, amely szintén 5 ezer dollárért lefoglalózható, és ezt követően további 45 ezer dollárt kell elutalni a Teslának 10 napon belül. A Tesla gyakorlata nem új keletű, hiszen már az első generációs Roadsterért is le kellett szurkolni előleget tíz évvel ezelőtt. 

A Tesla továbbra is erősen veszteséges, hiszen a fejlesztési költségek jelentős befektetést igényelnek, melyet az értékesítésen nyert marzs nem tud fedezni. A Tesla mozgatórugója a folyamatos innováció, amely külső forrásbevonás nélkül nem kivitelezhető, így a befektetők a vállalat jövőértékének növekedésében bízhatnak csak. A Teslát emiatt továbbra is relatív kockázatos befektetésként aposztrofálhatjuk.

  NRGreport
Címkék
#Tesla  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.