Innováció

Az energiatárolásra is fókuszál a Nemzeti Közművek

Végh Zsófia | 2017.11.24. 10:28

A technológia, a digitalizáció és az ügyfelek fogyasztási szokásainak változása szabják meg, hogyan működnek a jövőben a közművek, s ezek figyelembe vételével újítja meg tevékenységét a Nemzeti Közművek Zrt. is.

Számos új területen, például az elektromos közlekedésben vagy energiatárolásban is szerepet vállal a jövőben a 4,3 millió ügyfelet kiszolgáló NKM Nemzeti Közművek Zrt.. A vállalat 2025-ig felvázolt stratégiáját az ügyfelekre hegyezi ki – kényelmet, élményt szeretne nekik nyújtani, valamint az erőforrások hatékony kihasználását támogatná. Rövidtávon az NKM egyik legfontosabb célja, hogy meghatározó szereplővé váljon a hazai elektromobilitás piacon. Ezért stratégiai megállapodást kötött a finn Fortum energiavállalattal: a cég elektromos töltőhálózat és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás telepítésében segíti majd a magyar közművet – mondta Kóbor György, az NKM elnök-vezérigazgatója a közművek jövőjéről szervezett rendezvényen csütörtökön. Az NKM több vidéki városban, például Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen is hoz létre töltőállomásokat – az év végéig körülbelül húszat. A publikus töltők telepítése mellett a jövőben otthoni és céges töltési pontokat kialakítanak –  a töltési szokásokkal összhangban.

AZ NKM jövőre új szolgáltatást indít: a lakosság részére napenergia tárolására alkalmas eszközöket és napelemeket telepít. A fotovoltaikus panelek és finanszírozásuk terén 2018-ban komplex megoldással jelentkezik a társaság – közölte a tájékoztatás szerint Kóbor György.

Más közművállalatokhoz hasonlóan a vállalat is vizsgálja, hogyan maradhat versenyben a 21 században. Az energiatárolás egy ilyen lehetőség, s egyúttal alapvető az ellátás biztonságának fenntartásához. Az NKM jövőre ezért új szolgáltatást indít: napenergia tárolására alkalmas eszközöket és napelemeket telepít lakossági felhasználóknak. A létező hálózatra érkező energia kiegyensúlyozása egyre nehezebb, a rendszerre érkező terhelés feszültségtartási problémákhoz, áramkimaradáshoz vezethet. Ez utóbbit megfelelő hálózatvezérlő szoftverek alkalmazása mellett energiatárolással lehet elkerülni – mondta Pálfi Géza, az NKM energiatárolási és hálózati innovációs szakértője. Ha az általa megtermelt energiát a fogyasztó akár otthon tárolhatná, és azt akkor használná fel, amikor szüksége van rá, a rendszerre érkező terhelés csökkenhetne. Ahhoz, hogy az energiatárolására otthon is mód legyen, a körülményekhez jobban alkalmazkodó jogszabályokra lenne szükség – mondta Pálfi.

A szabályozás, amely 2009 óta sokat változott az Európai Unióban, a vállalatok fejlesztésére is hatott. Az egy évvel ezelőtt megjelent Téli Csomag, az unió legfrissebb ágazatra vonatkozó szabályozása, illetve annak tervezete elkezdte megmozgatni a piacot – mondta Ferenczi Kristóf, a Kinstellar ügyvédi iroda energiajogi szakértője. A hatóság hatásköre is gyarapodik, ám nem egyértelmű még pontosan hogyan –tette hozzá.

A közművek működését a technológia fejlődése mellett leginkább az ügyfelek elvárásai alakítják – értettek egyet szakértők. Az emberek döntenek olyan kérdésekben, melyekről korábban a közművek hoztak döntéseket – mondta Jakub Miller, az InnoEnergy közép-európai vezetője. Az NKM digitális ügyfélélmény platformot szeretnénk létrehozni, melynek alapját az adja, hogy éljük a digitális életünket ma – mondta Koncz Péter a cég működésfejlesztési igazgatója. A ma még sokszor személyes ügyintézéssel járó névátírás, szerződéskötés, óraállás beolvasás a jövőben digitálisan oldható meg. Az NKM már elindította az átállást, novemberig 225 ezer új e-számlás ügyfelet regisztrált a cég, ami éves alapon 14 százalékos növekedést jelent. Mivel a közműszektor más szektorokkal, például a távközléssel összevetve el van maradva ezen a területen, a fenti növekedés fenntartható lesz jövőre is – mondta.

 

 

 

 

 

 

  Végh Zsófia
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.