NRGreport
Menü

Váratlant húzott a szaúdi óriás olajcég

A szaúdi állami olajvállalat, a Saudi Aramco nagyszabású befektetési programot jelentett be. Eszerint a cég 2027-ig évente 40 milliárd dollárt költ fejlesztésekre, ami 25 százalékkal több, mint amit a tavaly bejelentett tízéves befektetői programjában megjelölt. 

A bejelentés márcsak azért is volt meglepetés az iparág számára, mert a jelenlegi környezetben éppen hogy a költések visszafogása az az irány, amerre a legtöbb olajvállalat halad annak érdekében, hogy a 2014-es olajárzuhanást követően minél több bevételhez jussanak - írja az Oilprice.com

Az Aramco által bejelentett tízéves összeg eléri a 414 milliárd dollárt, ebből 134 milliárd dollárt új olajkutak fúrására és üzemeltetésére fordítanak majd, 78 milliárd pedig a termelékenység fenntartására megy el. Több, mint 120 milliárd dollárt költ majd az Aramco a tengeri olajmezők fejlesztésére a 2027-ig tartó tíz évben és jelentős összeget fordítanak a finomítói tevékenységre, valamint a petrolkémiai üzletágra is, annak érdekében, hogy csökkentsék olajexport-függőségüket. 

A Wall Street Journal megjegyezte, hogy a megnövelt kiadások elsősorban az Aramco termelési kapacitásának fenntartását szolgálják, ami jelenleg 12 millió hordó nyersolaj naponta. Ez arra enged következtetni, hogy az OPEC legnagyobb kitermelője a nemrég meghosszabbított termeléskorlátozási akció ellenére nem csökkenti a végtelenségig termelését, bár több elemző is megjegyezte, hogy az olajkartell számára ez lenne az egyetlen járható út, ha azt akarja, hogy az olajárak ne essenek be egy minimálisan elfogadható szint alá. 

Az új befektetési terv bejelentésekor Amir Nasszer, a Saudi Aramco ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a társaság már az olajon és gázon kívül más szektorokra, például a megújulókra és az infrastruktúra-fejlesztésre is koncentrál. Ez korábban elképzelhetetlen volt. 

Nasszer azt is közölte, hogy a vállalat 10,4 milliárd dollár értékben kötött előzetes megállapodásokat több külföldi céggel, amelyekkel a helyi gyáripar fejlesztését szeretnék elősegíteni. 

Az Aramcónak egyébként minden ilyen bejelentés kiemelten fontos, mivel a jövő évre tervezett nyilvános részvénykibocsátás egyelőre döcögve halad.

Forrás: Oilprice.com