Trading

Szaúd Arábia drasztikusan növelné olajbevételeit

NRGreport | 2017.12.27. 14:35

Szaúd-Arábia azzal számol, hogy 80 százalékkal nő az olajexportból származó bevétele 2023-ban az idei évhez képest, és ennek hatására 10 éven belül először keletkezne aktívum a költségvetésében.

A szaúdi kormány által kidolgozott hatéves terv szerint az olajbevétel 801,4 milliárd riálra (214 milliárd dollár, 1 riál=68,41 forint) ugrana 2023-ra az idei 440 milliárd riálról. 

Ezt a tervét a kormány egyebek között arra építi, hogy a kőolaj ára hordónként 75 dollárra nő (szerda délelőtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65,64 dollár volt). 

A kormány célul tűzte ki azt is, hogy az olajtermelést az idei napi átlag 10 millió hordóról 11,03 millió hordóra bővíti 2023-ra.  

Jövőre már a hatodik egymást követő évben keletkezik hiány a szaúdi költségvetésben, bár a deficit kisebb lesz az ideinél.

A szaúdi kormány által a napokban jóváhagyott jövő évi költségvetési hiányt 195 milliárd riálban állapították meg. Ez 1,5 százalékkal kisebb az idei évre tervezettnél.

A folyó évben a költségvetési hiány a GDP 8,9 százalék lesz a tavalyi 13 százalékos deficitet követően. A jövő évi GDP-arányos hiány a tervek szerint nem éri el a 8 százalékot.

  NRGreport
Címkék
#olajár   #Szaúd-Arábia  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.