NRGreport
Menü

Hamarosan teljes Magyarország bejárható lesz elektromos autóval

A magyarországi elektromobilitás fejlődése terén az ország fizikai és elszámolási átjárhatóságának biztosítását tartja a két legfontosabb feladatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi István a Magyar Időknek adott interjújában azt is elmondta, hogy hamarosan az egész ország beutazható lesz elektromos autóval.

Lepsényi István felidézte, hogy az elektromobilitás fejlesztését a kormányzat a Jedlik Ányos-terv keretében határozta meg kiemelt feladatként, több lényeges szempont figyelembevételével.

– A legelső és legfontosabb ezek közül az, hogy a környezetünk minél tisztább legyen, az emberek hosszabb és jobb életet biztosító feltételek között élhessenek. Miután a közlekedés a légszennyezés egyik jelentős forrása, a kormányzat olyan járművek használatát ösztönzi, amelyek működésük során lokálisan nem vagy alig bocsátanak ki káros anyagokat, mint például a tisztán elektromos meghajtásúak.

A Jedlik Ányos-terven belül három kiemelt feladatot határozott meg a kormány: az elekromobilitás elterjedéséhez szükséges töltő-infrastruktúra kiépítését, a tisztán elektromos meghajtású járművek beszerzésének támogatását és azt, hogy a magyar kutatás és fejlesztés megjelenjen az elektromos járművek gyártása terén is.

– A mögöttünk álló évben az egyik legfontosabb feladatunk volt, hogy elindítottuk a töltőtelepítést a városokban, pályáztatás keretében. A kiírás szerint minden 15 ezer lakosúnál nagyobb település igényelhetett vissza nem térítendő támogatást a töltőberendezések telepítéséhez. A felhívásra összesen 75 önkormányzat nyújtott be támogatási igényt 213 berendezés – nagyjából négyszáz töltőpont – beszerzéséhez, mintegy 535 millió forint értékben. A létesítés az előző évben elkezdődött, illetve jelenleg is zajlik – foglalta össze az államtitkár az eredményeket, hozzátéve, hogy szintén pályázat keretében lehet hozzájutni tisztán elektromos meghajtású autónként másfél millió forint támogatáshoz. Eddig hatszáznál is több regisztrált igényt hagytak jóvá, összesen mintegy 900 millió forint értékben. Megjegyezte azt is, hogy várhatóan az elektromos járművek ára a közeljövőben csökkenni fog, hiszen Nyugat-Európában is egyre több új típus jelenik meg, illetve a gyárak termelőkapacitása is fokozatosan bővül.

- Az év közepétől legalább 80 kilométerenként találhatnak majd az autó­sok egy-egy villámtöltőt az autópályák mentén. A kiemelt turisztikai célpontok is stratégiailag fontos területek, hiszen ezen régiókba jelentős számú, köztük gyakran elektromos járművekkel érkező turista látogat el az év legnagyobb részében, ezért ezekre a területekre 2018 közepéig több tucat töltő kerül. Külön figyelmet fordítunk a fővárosra – mivel az elektromos járművek aránya itt jóval nagyobb a többi településhez viszonyítva –, ezért Budapest területén összesen 169 töltőberendezést telepítünk az előttünk álló időszakban – fejtette ki az államtitkár a 2018 első fél évére vonatkozó terveket.

Forrás: Magyar Idők