Címlap

Egyre több luxusautót adnak el Magyarországon, közben a használt autók piaca is bővül

NRGreport | 2018.01.23. 06:55

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint. Közben a használt autók piaca is szép lassan bővül.

Az egyesület az idén a teljes piac 7,5 százalékos bővülését, 125 ezer új autó értékesítését prognosztizálja 2017-hez képest, amikor a Datahouse adatai szerint 116 ezer új kocsi kelt el. A teljes piac 10,2 százaléka tavaly a prémium kategóriába tartozott. Az adatszolgáltató 20 márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek együttesen 11 829 járművet adtak el 2017-ben Magyarországon, 18 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Ez kicsit elmarad a teljes piac 20 százalékos tavalyi bővülésétől, amit Hesz Tamás azzal magyaráz, hogy a magas árfekvésű járművek értékesítésében az összpiacitól eltérő trendek is jelen vannak. Például a prémium szegmensben az összpiacit 5,5 százalékponttal meghaladó, 79,8 százalékos a céges vásárlások aránya. 

Mercedes, Audi, BMW

A szegmens több mint 70 százalékát Magyarországon három márka – a Mercedes, az Audi és a BMW – adja, amelyek az utóbbi években egymás között osztották el az első három helyet. Az erőrangsorban tavaly előkelő helyen állt még a Volvo és a Lexus, a többi márka eladása azonban már az 500 darabot sem közelítette meg. 120-150 darabos eladást produkált például az Infiniti, a Jaguar és a Porsche, 20-nál kevesebb járművet adott el a Maserati, a Tesla, a Ferrari, és tavaly egy Lamborghinire is volt vevő Magyarországon. Az MGE szakértője szerint a szegmensben az új járművek átlagos tranzakciós ára 15-20 millió forint, ami egy-egy esetben 60-100 millió forintos egyedi árat is takarhat.

Magára talált a piac

Hesz Tamás kifejtette: a prémium szegmens további bővülését megalapozza, hogy a piac láthatólag magára talált a válság óta. Reménykeltő a városi szabadidőautók (SUV) erőteljes térnyerése – a magyar összpiac 30 százaléka jelenleg már SUV. Ezt a kategóriát eredetileg a prémium márkák alapozták meg – emlékeztetett, rámutatva: az a márka lehet piaci nyertes, amely a termékpaletta, kiemelten is a SUV kategória modelljeinek frissítésében újat tud hozni. Kitért arra, hogy a márkák ismertségében nagy támogatást jelenthet a magyarországi gyártóbázis, hosszabb távon ez az értékesítésben is megmutatkozik.

Mercedes teljesített a legjobban

A környezetbarát járművek – elektromos, illetve plug-in hibrid modellek térnyerése nem hagyja érintetlenül a prémium szegmenst sem.  2017-ben minden 10. eladott jármű ilyen volt a kategóriában. A Magyarországon tavaly eladott e-, illetve plug-in hibrid járművek 40 százaléka prémium kategóriás volt. Az MGE szakértője szerint a prémium kategória jövőjét középtávon a dízel technológia további sorsa befolyásolja. Rámutatott, hogy a dízelbotrány jelentősebb bizalomvesztés nélkül lecsengett, az Euro 6-os környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok korszerűségét nem kérdőjelezi meg a piac. A prémium piac motorja Magyarországon 2017-ben a Mercedes volt, amely versenytársainál lényegesen nagyobb, 25 százalékos növekedéssel, 3223 eladott kocsival került az értékesítési lista élére.

Jönnek a teljesen elektromos Mercedesek

A Mercedes-Benz Hungária Kft. tájékoztatása szerint az előző évek termékoffenzívája alapozta meg a tavalyi sikert, amelyhez nagyban hozzájárul a márkakereskedői hálózat folyamatos fejlesztése. Kiemelték, hogy a vásárlók egyre inkább értékelik a magas szintű szolgáltatásokat, egyebek között a négyéves költségmentes karbantartást és a személyautókhoz járó ingyenes vezetéstechnikai tréningeket. A Mercedes személyautók számára 17 értékesítési pont és 22 szervizpont, a kishaszongépjárműveknél 12 értékesítési pont és 26 szervizpont áll rendelkezésre országszerte. A márka 2018-ban kétszámjegyű növekedést tűzött ki célul, miközben az MGE 8 százalék körüli bővüléssel számol a teljes piacon. A cég közölte azt is, hogy a Mercedes-Benz teljesen új elektromos személygépjármű-termékportfóliót épít, amelynek első tagja 2019-től lesz elérhető, addig pedig a plug-in hibrid modelljeivel van jelen. A kishaszongépjárművek esetében az első teljesen elektromos modell – a Mercedes-Benz eVito – 2018-ban érkezik a piacra.

5 Audi modellt gyártanak Magyarországon

A szegmens második nagy szereplője, az Audi 2773 eladott kocsival eddigi legjobb évét zárta tavaly Magyarországon, 11 százalékot erősödve az előző évhez képest. A márka importőre, a Porsche Hungaria (PH) szerint a prémium piac ma már messze a válság előtti szintre tornázta fel magát. A szegmens növekedése dinamikus, mégis elmarad az összpiacitól, mivel a kereslet az alacsonyabb árkategóriában jobban élénkül. A prémium piacra jellemző, hogy az ügyfelek a legújabb technológiát és modelleket részesítik előnyben – mutatott rá a PH, megjegyezve: néhány modelljük életciklusának végéhez közelített 2017-ben, így ezek már nem tudták hozni a korábbi számokat. Nagy siker volt viszont a Q7 modell és az új Q2-es, valamint az új Q5-ös, ezekből többet is el tudtak volna adni. Jelezték, hogy a márka jelentős megújulás előtt áll, egy éven belül csaknem 10 új modell érkezik. Az új Q3-as gyártása ráadásul Győrben fog elkezdődni, így immár 5 modell lesz hazai gyártású – emelték ki. Kitértek arra, hogy a márka 2018. második felében mutatja be első teljesen elektromos, nagy hatótávolságú SUV modelljét, ennek  Győrben készülnek az elektromos motorjai. 2019. végétől pedig minden évben egy új szegmensben jelentkezik a márka önálló, tisztán elektromos meghajtású modellel. Az Audi márkakereskedői hálózata 14 tagú Magyarországon.

Használtan az Opel a legnépszerűbb

Magyarországon 2017-ben 687 991 használt gépjármű átírását regisztrálták a hatóságok, ez 10,9 százalékos növekedés 2016-hoz képest – írja a Weltautó a legújabb közleményében. Ezzel a piac túlszárnyalta a 2005-ös csúcsévet, amikor 639 104 kocsi talált új gazdára . Tavaly az alsó-középkategóriás autók voltak a legnépszerűbbek, az eladások 30 százalékát (210 880 autó) tették ki ezek a modellek, kisautót 25 százalékban (176 185 autó), felső-középkategóriás gépet 15 százalékban (106 905 autó) választottak, és 5152 használt luxusautó is gazdára talált belföldön. A legnépszerűbb márka az Opel (93 493 autó), a Suzuki (70 146 autó) és a Volkswagen (66 879 autó) volt. A legnagyobb érdeklődés Budapesten (173 962 autó) és Pest megyében (112 463 autó) mutatkozott a használt kocsik iránt.

Európa roncstemetője vagyunk

Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója szerint 2018-ban várhatóan tovább növekszik a piac, fontos lenne azonban, hogy elkezdjen csökkenni a hazai autóállomány átlagéletkora. Ehhez arra van szükség, hogy tovább bővüljenek az újautó-eladások, egyidejűleg letisztuljon az import, korlátozódjon az idős, környezetszennyező járművek behozatala külföldről. Európa roncstemetőjévé kezdünk válni a 2017-ben közel 37 000 tizenöt évesnél idősebb használt autó importjával és forgalomba helyezésével – figyelmeztetett Frank György.

A Datahouse adatközlő szerint tavaly 155 414 használt autó érkezett be külföldről az országba, ami 9 százalékos növekedés 2016-hoz képest. A 2012. évi importboom óta pedig összesen 641 015 gépkocsit vettek a magyarok külföldről. A behozott járműveknek mindössze 20 százaléka volt fiatalabb ötévesnél, 61 százaléka ugyanakkor tíz évnél idősebb.

  NRGreport
Címkék
#autópiac   #használt autó  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.